Címlap Szórakozás Telt házzal s...

Telt házzal startol a régió legbarátságosabb fesztiválja, a Fishing On Orfű szerdán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén továbbfejlesztették a fesztivál körüli közlekedés és parkolási rendszerét a szervezők. A környékbeli utakon ugyanis rengetegen közlekednek gyalogosan, éjjel-nappal, és bőven vannak be nem látható útszakaszok, szűk részek, szabálytalanul parkoló autók – közölték a szervezők. Ezért idén a fesztiválozók kényelmének és biztonságának érdekében egy még jobb rendszerrel készültek. 

A kép nagyítható!

FORGALMI REND

A fesztivál bejárata alatti útszakaszt már évekkel ezelőtt egyirányúsították, tavalytól pedig már csak engedéllyel rendelkezők (tehát a fesztivál fellépői és dolgozói) hajthattak ide be. Ezt az útszakaszt idén kiemelten ellenőrzik, a hatóságokkal közösen. A Dollár utcában a Villa parkolótól a Mauro parkolóig tilos lesz megállni. Fontos, hogy ha a fesztiváltól északra érkezik valaki autóval (például a nagyparkolóba), akkor Abaliget felől közelítse meg Orfűt! 

INGYENES PARKOLÁS

„Ám nem csak szigorítunk, hanem természetesen adunk is! Idei nagy fejlesztésünk, hogy ingyenessé tesszük a parkolást az általunk üzemeltetett 6 parkolóban – ezeket a számukkal ellátva lásd a térképen, lilával jelölve. Az a célunk, hogy mindenki, aki szabályosan szeretne parkolni a fesztivál közelében, az kulturáltan megtehesse ezt, ráadásul teljesen ingyenesen – a Fishing on Orfű applikáció segítségével – amit a napokban teszünk elérhetővé. Összesen közel 800 db autó fér el ezeken a helyeken, amelyek telítettségét az app másodpercre pontosan mutatja majd. A térképen látható parkolókon túl ingyenesen (és applikáció nélkül) használhatjátok az Árnyas büfé melletti placcot, valamint rengeteget helyet biztosítunk az AN-2 mögötti területen is, ahonnan a bejárathoz visz a tó körül közlekedő Cabriobusz.” 

MI A TEENDŐD, HA AUTÓVAL JÖSSZ?

• Amint elérhetővé válik, töltsd le a Fishing on Orfű applikációt, és regisztrálj az egyik parkolóba! Foglalásod a fesztivál nyitónapján 14:00-ig él.

• A fesztivál ideje alatt indított foglalások 30 percig lesznek érvényesek – tehát csak akkor érdemes kattintani, amikor már a közelben jársz.

• Ha a fesztivál bejáratától északra (tehát pl a Nagyparkolóba) érkezel, mindenképpen Abaliget felől jöjj, hogy feleslegesen ne terheld a tó körüli forgalmat! 

• A nyitónapunkon 10 percenként közlekednek majd a Cabriobuszok, hogy azokkal kényelmesen eljuthass a bejáratig.

• Nagy terhelés esetén az app automatikusan választ helyet, a fesztiválhoz legközelebbit.

HOL TILOS PARKOLNI?

• A Dollár utcában a Villa parkolótól egészen az Árnyas partig

• A faluközpontban – az itt lakók nyugalmának érdekében
A szabálytalanul parkoló autók ellen intézkedés indul.

Ezekkel a változtatásokkal a fesztivál körüli utakon jóval enyhébb lesz a forgalom és veszélytelenebb a közlekedés. Célunk, hogy a parkolás kényelmesebb és jobb élmény legyen, azoknak, akik autóval érkeznek hozzánk. Összességében lehet, hogy idén picit többet kell majd sétálnotok a bejáratig, de a biztonságotok jóval fontosabb ennél

– közölték a szervezők.

FOO APP – web verzsön

A szervezők webes formában indítják el a fesztivál applikációját, amelynek segítségével ingyenes parkolóhelyet lehet foglalni, valamint számos más funkciót is beleépítettek.

Erről bővebben ITT lehet olvasni:



(Fotó: Fishing On Orfű/Facebook)