Címlap Balhé Piásan állt r...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rutinos pécsi versenyző a navigátorával, aki egyben a párja is a gyorsteszten bukott meg még a rajt előtt. Mindegyik sofőrt megszondáztatták, ekkor derült ki, hogy a férfi alkoholt fogyasztott, míg párja kábítószer-birtoklás miatt került a hatóság látókörébe - számolt be a Tények.

Óriási sebességgel száguldoztak az autók a harmadik Diósgyőr Rally-n a hétvégén, azonban az egyik rutinos versenyzőpáros megbukott az ellenőrzésen. A start előtt mindegyik sofőrt megszondáztatták. Egy pécsi versenyzőpáros a gyorsteszten pozitív mintát mutatott, így eljárás indult velük szemben.

A Tények szerint a sofőrnek pozitív lett az alkoholtesztje, míg a társa, aki egyben a párja is, drogfogyasztás miatt bukott meg a mintavételnél.

A szövetség meg fogja őket hallgatni. Abban az esetben, ha önmagában bármilyen csekély mennyiségű szer fogyasztását elismerik, illetve a hatóság ilyen jellegű jelzést küld, akkor egészen bizonyos, hogy a licencüket visszavonjuk, vagyis nem fognak versenyezni

– hangsúlyozta Varga Attila, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség ralibizottságának vezetője.

A Tények kereste a rendőrséget, azt írták a gyorsteszt eredménye alapján megalapozott a gyanús járművezetés bódult állapotban vétségének, valamint a kábítószer birtoklás vétségének. Navigátorával szemben kábítószer birtoklás vétsége miatt merült fel megalapozott gyanú.

A sofőr jogosítványát a helyszínen elvették, a miskolci rendőrkapitányság eljárást indított az ügyben.

Az MNASZ képviselője mind a két pécsi versenyzővel beszélt az eset óta; azt mondták megbánták tettüket, ez egyedi eset volt és nem szeretnék, ha negatívan befolyásolnák a ralisportot. A két versenyző ebben az éveben már biztosan nem versenyezhet.

(Képünk illusztráció)