Címlap Balhé Ráállítottak ...

Ráállítottak egy kamerást a pécsi ellenzékre, minden mozdulatukat rögzíthetik

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi ellenzék, vagyis az ÖPE-KDNP-Fidesz képviselői – és tulajdonképpen a Tiszta Kezek Frakciót is ide lehet érteni, mivel eléggé kritikusak a városvezetés machinációival szemben – észlelték a legutóbbi közgyűlésen, hogy valaki felbérelt egy kamerás embert, aki csak és kizárólag az ő mozdulataikat rögzítette több mint 6-8 órán keresztül – panaszkodtak.

„Rákérdeztünk a srácra, hogy milyen TV-től van? Mire ő, semelyik, ő az önkormányzatnak dolgozik, és ugyan nem sokat, de fizetnek is neki, hogy minket, CSAK minket vegyen

– magyarázta Berényi Zoltán, az ÖPE képviselője.

Végül az ÖPE szóvá is tette mindezt a polgármesternek, Péterffy Attila úgy tűnt, mintha zavarba jött volna kissé, végül így próbálta magát kivágni:


Bár az ellenzék tagjai megnevezték a fiatalembert, mi nem írjuk le a nevét. Annyit kiderítettek róla, hogy igen közeli viszonyban állhat a baloldallal, sőt: még Péterffyvel ölelkezős, átkarolós fotót is mutattak a férfiról, tehát minden jel szerint ismerik egymást a polgármesterrel.

A rejtélyes kamerás és Péterffy Attila még 2019-ben, az eredményvárón

A pécsi közgyűlésekről élő közvetítéssel tudósítanak, amit online is lehet követni, a sajtó is ebből szokott dolgozni. Természetesen előfordulnak az üléseken újságírók, fotósok, vagy televíziók munkatársai is, akik vágóképeket készítenek, de ez a művelet általában pár perc alatt megvan.

Egyetlen televíziós sem rögzít hosszú órákat, hacsak nem ez a dolga.

Ugyanis igen szakmaiatlan lenne többórás „muszterből”, vágatlan felvételekből dolgozni, mert nagyon lelassítja a munkát, és megterheli a számítógépet, a szakmában ezért célirányosan szoktak vágóképezni, vagy illusztrációs képanyagot rögzíteni.

Az ellenzék arra tippel, hogy azért rögzíthetik minden mozdulatukat, hogy abból majd

lejáratóvideókat gyártsanak, vagyis karaktergyilkosságra készülhetnek velük szemben.

Hogy ez puszta megérzés, vagy annál több, az pár hónapon belül kiderül majd, ha ugyanis visszaköszönnek a nyilvános térben – például a közösségi oldalakon – ezek a felvételek, azok forrását könnyen be lehet azonosítani majd.