Címlap Balhé Szájernél vol...

Szájernél volt a drog – állítja a belga ügyészség

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Menekült a magyar képviselő, véresek voltak a kezei és drog volt a táskájában - a belgák szerint.

A Szájer Józseffel kapcsolatos ügyben a brüsszeli ügyészség szóvivője arról tájékoztatta az Eurológust – írja a HVG, hogy 2020. november 27-én, pénteken 21 óra 30 perc körül a szomszédok hívták értesítették a rendőrséget, mert úgy tapasztalták, hogy az egyik épületben megsértették a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket.

A rendőrök – a rendőrörs egyébként mintegy 100 méterre van a háztól – rajtuk ütött, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő, D. O. (1977) és P. B. (1987) diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott. Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatonán, és meg is mutatta ezt a férfit – ő volt Szájer József. A képviselőnek véresek volta a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott benyújtani, hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselemény miatt eljárást indítottak, de a tényleges vizsgálathoz ki kell kérni a mentelmi jogát – áll az ügyészség közleményében.

Szájer József elismerte, hogy ő volt a „házibuliban”, de azt nem, hogy drogozott volna, vagy hogy köze lenne a kábítószerhez. Közleményében úgy fogalmazott:

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.