Címlap Balhé SZIRÉNA: Fél ...

SZIRÉNA: Fél nap után tudott csak reagálni és inkább terelésbe kezdett a pécsi polgármester

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

17 óra kellett ahhoz, hogy Péterffy Attila megszólaljon. Addigra sikerült megtalálni a hibást is önmaguk helyett.

Éktelen hangos zajra figyelhettek fel a pécsiek kedden este, légvédelmi sziréna kürtölt a belvárosban. Gyorsan kiderítettük, hogy egy hibáról van szó, de kértünk tájékoztatást az önkormányzattól is.

A városvezetésnek viszont több mint fél nap – 17 óra – kellett ahhoz, hogy reagáljanak,

ráadásul nem sokkal többet árultak el, mint amit már a Pécs Aktuál is megtudott, és el is mondtunk olvasóinknak.



A legérdekesebb – és a legtöbbek által kifogásolt – rész azonban az volt Péterffy Attila reakciójában, amiben a kormányra próbált mutogatni, noha

2012-óta az önkormányzat feladata gondoskodni, ellenőrizni, karbantartani a légvédelmi szirénákat.

A polgármester közleményéből végül kiolvasható az is, hogy most ellenőrizni fogják mind a 72 sziréna állapotát, vagyis elvégzik végre a karbantartást.

Rendre lebénul a városvezetés, ha független sajtókérdést kap az Aktuáltól

A Pécs Aktuál tapasztalata az, hogy a pécsi polgármester, illetve a Városháza, de az önkormányzati cégek döntő többsége is béna kacsaként reagálnak akkor, amikor különféle témákban kapnak lapunktól sajtókérdéseket. Ezekre ugyanis szinte soha nem válaszolnak. Ha – nagy ritkán, napokkal később – mégis, akkor válaszaik elküldése előtt, vagy azzal egyidőben, mintegy varázsütésre megjelenik az adott témában egy közlemény, vagy cikk a városháza lapjában. Ezzel a magatartásukkal azonban rendkívül etikátlanul járnak el, kárt okozva és akadályozva a független médium(ok) munkáját.