A pécsiek nyugalma mindennél fontosabb - írta Péterffy Attila közleményében, amelyet a kedd esti LÉGVÉDELMI SZIRÉNÁZÁS után 17 órával adott ki. Mint ismert: majdnem egy órán keresztül nem tudták kikapcsolni a belvárosi légószirénát a Nagy Lajos király útján, a fülsüketítő hang nemcsak a belvárosiakat, hanem Kertvárost és Uránvárost is felrázta.
A hibás veszélyjelzést követően eltelt 17 óra, majd megjött a közlemény
Ebből kiderül többek között, hogy
– Pécsett 72 ilyen sziréna található.
– Az, hogy a Nagy Lajos király úti sziréna EGY ELEKTROMOS ZÁRLAT MIATT szólalt meg.
– Ezeket a berendezéseket több évtizede gyártották és telepítették (pontos évszámot nem írtak – a szerk).
– A berendezések karbantartása és működtetése 2012-től az önkormányzatok feladatköre.
– Az, hogy ezeket mikor ellenőrizték utoljára, nem derül ki a közleményből. Ugyanakkor Pécs polgármestere leszögezte:
a pécsiek biztonsága és nyugalma mindennél fontosabb. És a mai napon kezdeményezte az egyeztetést az illetékesekkel.
Péterffy Attila egyébként a berendezés meghibásodása kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy
„a kormány az elavult berendezések karbantartására semmilyen anyagi hátteret nem biztosított az önkormányzatoknak, így a pécsinek sem.” No, de mutatjuk a teljes közleményt változtatás nélkül.
Pécs polgármestere egyeztetést sürget a légoltalmi szirénák felülvizsgálatára
Kedden este a Nagy Lajos Király útja és a Jókai utca sarkán működésbe lépett egy lakossági riasztó eszköz, amit a köznyelv légvédelmi szirénának hív. Az eszköz több mint egy órán át üzemelt, az áramszolgáltató szakembereinek este háromnegyed 8 körül sikerült megszüntetni a szirénázó hangot. Az elsődleges vizsgálat alapján külső behatás nem érte a berendezést, a mostani adatok alapján műszaki hiba, elektromos zárlat okozhatta a meghibásodást.
A lakosság védelmének érdekében Pécsett 72 ilyen sziréna található. Ezeket több évtizede gyártották és telepítették. A berendezések az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tulajdonában vannak, de a katasztrófavédelmi törvény módosítása 2012-től az önkormányzatok feladatkörébe utalta az eszközök működtetését, karbantartását. Oly módon, hogy a kormány az elavult berendezések karbantartására semmilyen anyagi hátteret nem biztosított az önkormányzatoknak, így a pécsinek sem.
Pécs polgármestere, Péterffy Attila leszögezte: a pécsiek biztonsága és nyugalma mindennél fontosabb. Ennek érdekében a mai napon utasította a pécsi önkormányzat közbiztonsági referensét, hogy sürgősen kezdeményezzen egyeztetést a katasztrófavédelmi igazgatóság, az áramszolgáltató és az önkormányzat illetékesei között.
Az egyeztetések témája lesz a szirénák állapotának felülvizsgálata, hogy a meghibásodott, vagy megrongált, és emiatt megszólaló eszközöket miként lehet a lehető leggyorsabban kikapcsolni.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
KORÁBBAN ÍRTUK: