Címlap Balhé Taplóság! Mié...

Taplóság! Miért szemeteljük tele a Mecseket?!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pandémia és bezártság révén egyre többen próbálnak meg kiszakadni a négy fal fogságából és járnak túrázni. Pécs környéke tele pompás helyekkel, ahol kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. De! Ha ezt tesszük, akkor miért állatok módjára? A Flóra-pihenőnél jártunk, ahol megdöbbenve szembesültünk, hogy még a parkerdő sem szent, teleszemetelik azzal, amivel csak lehet.

A kuka mellé szemetelnek a Mecseken, vajon miért?

Mivel most csak elvitelre lehet ételt vásárolni, sokan a Mecsekre vonulnak, hogy egy idilli helyen, jó kilátás mellett fogyasszák el azt. Ennek azonban nyoma is van. Szatyrok mindenütt, cirka 15 méterre a kukától.

Kaja után egy gyors menet?

A két szatyornyi burger és üdítő után még adtak is az élvezetnek a természet szerelmesei, jutott idő a pásztorórára is. Ami mindaddig rendben is van, amíg ennek „maradékát”, azaz a használt óvszert nem a pihenő mellé dobják, hanem mondjuk a kukába.

Legalább védekeztek!

Borzalmas látvány!

Sörösdobozok szerteszéjjel

A fotózni vágyók által közkedvelt hinta mellett is elengedték magukat a „kirándulók” és gondolták, hogy jól fognak mutatni a földön a sörösdobozok. De nem, szedjük fel és vigyük magunkkal!

A kuka innen mindössze 7 lépésre van.

Nem ez volt az első eset, amikor Pécs közkedvelt helyeit szeméttel csúfítják el.

A Pécs Aktuál kollégáit felháborította ez a látvány, ezért a héten elindulunk szemetet szedni! Tegyétek ti is, ha kirándulni mentek!

Flóra-pihenő: