Címlap Baranya Madárbarát MÁ...

Madárbarát MÁV: Fecskebölcsőket telepítenek az állomásokra

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavasszal együtt a fecskék is visszatérnek. Az utóbbi két évtizedben jelentősen csökkent számuk, ezen szeretne változtatni a vasút is, több állomáson műfészkeket helyeznek ki.

A Magyar Madártani Egyesület Baranyai Csoportja számolt be róla, hogy korábban a vasútállomásokon, különösen a nagy pályaudvarok fogadóépületein jelentősen számban költöttek a molnárfecskék.

Egy-egy helyen 100-200 pár is megtelepedett.

A sárgolyókból épített fészkeik gyakran egymásra épülve sorakoztak a peronok falazatain.

A modernizálás, az állomások felújítása, átépítése oda vezetett, hogy számos helyről teljesen eltűntek a fecskék, és ahol még maradtak fészeképítésre alkalmas részek, ott is kevesebb pár talált magának költőhelyet. A problémát szeretnék orvosolni, ezért a szakmai egyeztetéseket követően már megkezdték a pécsi területi igazgatósághoz tartozó állomásokon a műfészkek kihelyezését.

Ez Baranyában négy, Somogyban és Tolnában további öt állomást érint, ahol

első lépcsőben 180 műfészket telepítenek.

Februárban az érintett baranyai helyszíneken a társaság dolgozói már kirakták a kerámiából készített „fecskebölcsőket”, és márciusban a többi állomás is sorra kerül.

Kiemelt képünk forrása: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület