A mentők és rohanó autók zajától hangos belvárosi műterembe lépve mintha egy más világba csöppennénk. A kétszintes épület első emeletén szó szerint még a mennyezetről is lógnak a festmények. Kicsik, nagyok és óriási munkák. A szó legnemesebb értelmében.
Pécs „legújabb” Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett festőjéhez érkeztem
A Nagykanizsán született Ernszt András középiskolásként érkezett Pécsre, de azóta sem engedte el a megyeszékhely, itt él és alkot. Találkozásunk előtti héten Németországban tartott kéthetes művészeti tábort, majd rohant is vissza a családjához. Azt vallja, nemcsak Pécs, hanem a „nyitottság”, ami előre viszi az embert. Ezt a fajta közvetlenséget rögtön tapasztalom is rajta.
Ernszt Andrást főként a természet inspirálja, saját maga által készített fotókból indul ki.
– Mindegyik munkám egy természeti látványból indul ki, amit elkezdek átírni, átfogalmazni különböző eszközök segítségével. Ahogy itt is látszik, én egészen finoman elfolyatott festékréteget kombinálok felületekkel – avat be az egyik munkájának részleteibe Ernszt András.
Ez az ív, ami jelen van Ernszt András munkáiban, 20-25 éve is megvolt a festőnél.
Keserü Ilona volt a mestere a doktori (DLA) képzés alatt
– Amikor az egyetemen tanultam, már akkor megismerkedtünk Ilonával. Többször meglátogatott minket a műteremben, megnézte, mit csinálunk. Ilona egész jól tudta, ki mit fest, milyen munkákat készít – teszi hozzá.
– Nagyon jó időszak volt. Ha az ember elképzeli, hogy három éven keresztül semmi mással nem kell foglalkoznia, csak a műtermi, illetve az elméleti kutatómunkával, az nagyon építi és elő tudja lendíteni a gondolkodásmódját, a festészethez való hozzáállását. Ilona mindig nagyon nagy elszántsággal beszélt és természetesen gondolkodott is a festészetről és ez számomra nagyon inspiráló és támogató volt – hangsúlyozta Ernszt András.
Ernszt András művészetpedagógiát kutatott és most is alkalmazza azt, hiszen ha nem fest, akkor oktat
– Már a ’60-as évektől érvényes volt a pécsi művészeti életre, hogy sokkal szabadabb volt, mint például a budapesti művészeti lét. Sokkal több mindent meg lehetett csinálni – mondja András.
Ezt a szabadabb légkört segítették a fiatalok mellett álló mesterek.
Akkor is nagyon működött – amit én is fontosnak tartok –, hogy az akkori mestereink azt vizsgálták, mi hallgatók a lehetőségeinkhez képest hogyan tudunk előre jutni
emlékszik vissza András.
Ernszt András képei rétegről rétegre építkeznek és általában egy-egy fotó ihleti
A fotókat is ő maga készíti, majd úgy próbálja átfogalmazni, ne másolja le a valóságot. Legutóbbi munkáját a nád struktúrája inspirálta.
– Én keresem azokat a felületeket, amiket át tudok írni, át tudok fogalmazni a festészet által. Fontos a térillúzió, a felületeknek az áthatása és a ritmusa is természetesen.
Kollégái inspirálják
– Nagyon szeretem a kollégáimmal való beszélgetéseket, ez akarva akaratlanul is hat az emberre. Ahol most is ülünk, egy olyan műterem ház, ahol többen dolgozunk. Itt látjuk, ki mit csinál, és a közös beszélgetések is előreviszik az embert – hangsúlyozza András.
„Az embernek nyitottnak kell lenni a világ dolgaira, szemlélni azt! Járni kell bennük, nem szabad megragadni egy adott pillanatnál, adott helyszínnél”
És hogy a pécsi művészeket a világ minden pontján felismerik-e alkotásaikról? Ernszt András szerint ebben is lehet valami, persze csak általánosságban. A színek jellege és karaktere talán kicsit hangsúlyosabb, mint más városban élő művészeknél.
(Kiemelt képünk forrása: UnivPécs)
