Címlap Baranya Egyre többen ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányt kérdezték a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján. A tanácskozás napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, majd másfél órán keresztül kérdések hangzottak el.

Ander Balázs jobbikos képviselő szerint a hibás gazdaságpolitika miatt alacsonyak a bérek Magyarországon, számos járás van, ahol a mediánbérek bruttó 330 ezer forint körül vannak, így van ez a barcsi járásban és a vele szomszédos somogyi és baranyai területeken is.

Válaszában Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a jelenlegi kormány alatt a munkanélküliség történelmi mélypontra, négy százalékra csökkent, 2010 óta egymillióval növelték a munkalehetőségek számát, a reálkeresetek is fokozatosan zárkóznak fel az uniós átlaghoz. Úgy folytatta, 2010-hez képest háromszorosára nőtt az átlag-, a minimálbér és a garantált bérminimum.

Hozzátette: Baranya vármegyében a foglalkoztatás szintje a 2010 előtti 55 százalékról 71 százalékra emelkedett, míg a helyi bruttó átlagkereset 174 ezer forintról 480 ezer forintra emelkedett.