Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jól jegyezzük meg az időpontot: április 23-24,, Orfű! Tavasz, megérkezhetsz!

Két év kihagyás után idén 17. alkalommal rendezik meg az Orfűi Medvehagyma Fesztivált.

A kétnapos program során koncertek, gyerek- és felnőttprogramok várják a tópartra érkezőket. De lesz ökotudatossággal, örökségünkkel kapcsolatos előadás-sorozat, könyvbemutató, mesterségek udvara és népi mesterségek bemutatója is. Emellett pedig a jól megszokott kézműves-foglalkozások, kalandtúrák, helyi termelői piac is színesíti a medvehagymás napokat.

Az utóbbi fesztiválokéhoz hasonlóan ismét az Orfűi Tájház és Kemencés-udvar, a Muskátli Vendéglő, az Orfű Malmok és a Medvehagyma Ház köré szerveződnek a főbb programok, de ne lepődjünk meg, ha egész Orfű medvehagymától lesz illatos. A szervezők további érdekes helyszíneket is szeretnének majd bevonni.

Az elmúlt – járványi előtti – évek tapasztalatai alapján több mint tízezer látogató is érkezhet a két napra a mecseki településre.

A medvehagyma népies nevén sásihagyma

Fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Igaz, idén kicsit késve bújt elő, de annál jobban esett az első harapás belőle. Azóta pedig már a hóban is megfürdött kicsit.

Itt írtunk arról, miért jó enni és hol szedjük:

(Kiemelt képünk forrása: Orfű facebook oldala)