Címlap Baranya Hangrobbanás ...

Hangrobbanás Pécsett: egy tűzgömb okozta!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több olvasónk jelezte, hogy csütörtök este nyolc óra magasságában Pécs környékén, Komló és Mánfa irányából robbanásszerű hangot hallott. A Pécs Aktuál utánajárt: a pogányi reptér nem tud vadászrepülőgép berepüléséről, de ez nem azt jelenti, hogy ne gyakorlatoztak volna. Ugyanakkor nagy a valószínűsége, hogy egy tűzgömb okozhatta a hanghatást. 

A Pécs-Pogányi Repülőtér tájékoztatása szerint 3000 méter alatt nem gyakorlatozott katonai vadászgép csütörtök este az említett térségben. Mint megtudtuk, csak eddig a magasságig kell bejelentést tenni a reptérnek – efölött tehát történhetett ilyen, vagy ehhez hasonló esemény.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint robbanásszerű hanghatás akkor történhet, ha a gép átlépi a hangsebességet. Kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, várjuk válaszukat. 

Pesttől délnyugat felé lehetett látni egy tűzgömböt

Lupek Péter Meteo Mecsektől elmondta, hogy ő is hallotta a „robbanást”, amit a tűzgömb is okozhatott. Ez akkor történhet meg, ha

beér a légterünkbe és elég.

Elképzelhető az is, hogy felettünk robbant szét, így az nem végez semmilyen pusztítást, csak nagyon nagy hanggal és fénnyel jár – mondta Lupek Péter a Pécs Aktuálnak. Ami a Földre érkezhet ilyenkor maximum

egy kavics nagyságú, 5 centiméteres kavics.

Egyelőre nem tudni pontosan, ez megtörtént-e és hol ért Földet. Az idokep.hu-n írják, hogy egy szemtanú szerint minimum két darabra tört a meteorit. Az is lehet, hogy ez járt hangrobbanással.

Katasztrófavédelem nem kapott riasztást

Az eset kapcsán kerestük Sárkány Sándort, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtósát is, aki kérdésünkre elmondta: nyugodt éjszakájuk volt. Vonulniuk nem kellett. Ezért kizártuk annak lehetőségét, hogy valami „felrobbant volna” Pécs környékén.

UPDATE!

A jelenség egy tűzgömb lehetett – kaptuk az információt a Magyar Csillagászati Egyesülettől, akik hozzátették:

tűzgömböknek nevezzük a -4 magnitúdónál (vagyis a Vénusz fényességénél) fényesebb meteorokat.

A Magyar Csillagászati Egyesület évtizedek óta gyűjti a meteor illetve tűzgömb megfigyeléseket.

Újabban ez egy nemzetközi, de magyar nyelvű bejelentő felületen keresztül is lehetséges. Célja, hogy a csillagászati megfigyelésekkel nem foglalkozó, laikus, „az utca embere” szemtanúk is értékelhető észlelést tudjanak beküldeni.

A statisztikai feldolgozás során a hibák kiátlagolódnak és mindenki értékes adatokkal tud hozzájárulni a jelenség dokumentálásához. Kérem, hogy szíveskedjenek erre felhívni a figyelmet és közölni a cikkhez az alábbi linket: www.mcse.imo.net Ide várjuk az észleléseket.