Címlap Baranya Harkány után ...

Harkány után Siklóson is nyit a fürdő

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sorban nyitják meg kapuikat a baranyai fürdők. A pécsi Hullámfürdő, a Magyarhertelendi Termálfürdő és Szaunapark és a Mohács Uszoda illetve a Harkányi Termál- és Gyógyfürdő is látogatható már azoknak, akiknek van védettségi igazolványuk, illetve kíséretükben a kiskorúaknak.

Magyarhertelenden már a hivatalos telefonos applikációval is igazolhatjuk a védettséget.

A Harkányi Termál- és Gyógyfürdő május 20-án, csütörtökön nyitott. Honlapjukon felhívták arra is a figyelmet, hogy a Látványfürdő, a Szaunavilág, a Fedett gyermekvilág részlegeik, valamint a csúszdapark és a megjelölteken kívüli gyógy- és strandmedencék még nem vehetőek igénybe, hiszen fokozatos nyitásra készülnek, a szolgáltatások nagy része június közepétől lesz elérhető Harkányban.

A Siklósi Fürdő pedig május 21-e, 10 órától várja ismét a fürdőzni vágyókat.

Kiemelt képünk forrása: siklosfurdo.hu.