Címlap Baranya Helybe mennek...

Helybe mennek a szűrővizsgálatok!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Megyei Kormányhivatal koordinációja mellett az idei nyáron is folytatódik megyénkben a Nemzeti Népegészségügyi Központ „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” elnevezésű programja, amelyen ezúttal nyolc baranyai település lakosai vehetnek részt.

A szűrőprogramban résztvevő településekre három vizsgálóbusz érkezik: az első buszban az állapotfelmérés, valamint a szív-érrendszeri rizikófaktorok szűrése történik meg, a másik két buszban pedig az első vizsgálatok alapján veszélyeztetettnek minősültek kardiológiai szakorvosi, szájüregi, illetve a nők esetében méhnyakszűrése zajlik.

A buszok július elején már jártak Drávafokon, Gilvánfán és Cserdiben, körútjukat július végén Zádor, Patapoklosi, Somogyapáti, Somogyhatvan településeken folytatják, majd szeptemberben Véméndet keresik fel.

Az ezeken a településeken élőknek érdemes kihasználni a lehetőséget, hogy hosszabb utazás, várakozás nélkül, helyben részt vegyenek az egészségi állapotfelmérésen, és – ha ez a vizsgálatok alapján indokolt – mielőbb megkezdhessék a javasolt terápiát.

Kiemelt képünk forrása: kormanyhivatal.hu.