default
Címlap Baranya Irány Harkány...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Óriási ünneplés lesz a Harkányi Gyógyfürdőben! Május utolsó hétvégéjén nemcsak gyereknapot, hanem csúszdapark-avatót is tartanak. A kétnapos programkavalkádra akciós belépőjegyekkel készülnek. De nézzük, miért érdemes elővenni a strandpapucsunkat május 25-én és 26-án!

Ötpályás csúszdapark 200 méternyi nyomvonalon

A kilátás sem rossz innen (Fotó: Görföl Róbert)

Egy teljesen új attrakcióval kezdi az idei szezont a Harkányi Gyógyfürdő. A Lepke medencét egy 5 pályás csúszdaparkkal bővítették, ami 200 méternyi csúszási felületet biztosít kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Érdekesség, hogy a csúszdákat Orfűről „mentették át” Harkányba. Az egykori akvapark tulajdonosától megvásárolt, majd teljesen felújított csúszdatestek új színt és sokkal több figyelmet is kapnak majd fürdővárosban.

Május 25-én és 26-án egész napos programmal várják a gyerekeket

A gyerekek legnagyobb örömére lesz mese, koncert, sőt bűvészshow is. Érkezik a Pécsi Nemzeti Színház két színésze, Győrfi Anna és Götz Attila, de színpadra lép a Kicsi Gesztenye Klub és a Kiflihajó Produkció is május 25-én. Május 26-án, vasárnap pedig Richard Davidson bűvésztrükkjeit nézhetik meg az érdeklődők, majd utána a Pitypang Zenekar, valamint a Bing Nyuszi és barátai show zárja a hétvégét. A szervezők arra is figyeltek, hogy ezek a programok délután kezdődjenek, így azoknak sem kell korán kelni, akik messzebbről érkeznek. Bővebben a programokról ITT OLVASHATTOK!

Felnőtteknek 2250, gyerekeknek 500 forint lesz a belépő egész napra

Fotó: Görföl Róbert

Ezen a hétvégén nemcsak a programok, hanem az akciós belépőjegyek miatt is érdemes a Harkányi Gyógyfürdőt választani. A strandra 4 éves korig 300 forint, 14 éves korig 500, a felnőtteknek pedig 2250 forint lesz a beugró.