Címlap Baranya Komlóról indu...

Komlóról indult az új őrület: itt a szemétszedő kihívás! Humorral és kétkezi munkával „támadnak” a fiatalok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár komlói fiatal megelégelte, hogy az emberek fittyet hányva a környezetükre és az emberi normákra szétdobálják szemetet a közterületen. Ezért szemétszedő kihívást indítottak Komlón. Ennek lényeg nem más, minthogy, aki kedvet érez, szedje össze, amit talál, majd fotózza le és töltse fel a közösségi oldalra! Durva dolgok kerültek elő és egyre többen csatlakoztak már!

Egy autót is találtak már

Eldobált sörös és energia italos dobozok, vodkás üvegek, papírhulladék és egy magára hagyott autót is találtak már a komlói fiatalok.

Huszár Ádámot és Bobák Szilárdot azért vágott bele a szemétszedési akcióba, mert már zavarta őket az emberek „semmittevése”. Úgy néz ki, az ötlet bevált.

A fehér Suzuki nem saját járgány, ezt is valaki magára hagyta

A sport révén jött a felismerés: tenni kell valamit a környezetünkért

Bobák Szilárd és Huszár Ádám imádja a komlói szabadtéri edzőparkokat és a hatalmas zöld területet, ami körülveszi a várost. Ugyanakkor utálják, hogy vannak, akik hanyagul kezelik a köztisztaságot. Ezért karácsony előtt egy nappal fogtak először zsákot és nekiláttak szemetet szedni.

„Lementünk edzeni és gondoltam, hogy összeszedek egy zsáknyi szemetet. Amikor az arborétumnál jártam, akkor egy idős nő odajött hozzám és meglepetten annyit kérdezett: Te leszel az utódom?! Mint kiderült ő régóta szedi a szemetet önkéntesen a környéken. Ekkor jött a felismerés, hogy népszerűsíteni kéne ezt a tevékenységet, hiszen ez mindannyiunk érdeke.”

– mondta el Ádám.

Internetes kihívás lett belőle

Szilárd szerint könnyű rávenni az embereket a közösségi média használatával, és az internetes challengek elindításával (egy online felhívás, ami a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvend). Szilárd barátai pedig örömmel teljesítették ezt, ezzel is hirdetve az önkéntes hulladékgyűjtést.

Nagyjából 15 perc elég volt ehhez a zsákhoz

Nem a világ megmentése a cél, csupán a látásmód megváltoztatása

– Nem akarjuk mi az összes óceánt kipucolni és a világ minden szemetét összeszedni. Csupán arra akarjuk sarkalni az embereket, hogy ne dobálják el felelőtlenül a szemetüket és hogy elég már az is, ha csak egy-két zsákkal összeszednek – mondta el Ádám.

A srácok terve pedig úgy néz ki, hogy egyelőre működik, ugyanis alig két hete vágtak bele, de már több mint 20 ember csatlakozott ehhez a kihíváshoz és szedték önkéntesen a szemetet.

A srácok, ha kell, akkor személyesen is elmennek az önkéntesekkel és segítenek a szemétszedésben.

Fiatalok és szerintük szemetet szedni egyáltalán nem „ciki”

– De nem is igen kellett győzködni őket, mert egyszer csak azt vettük észre, hogy ők is teljesítették ezt a kihívást és több zsáknyi szemetet összeszedtek – tette hozzá.

Van Komlón minden, lehet bányászni

A srácok elmesélték, hogy szemetelés terén nincs határ, a sima papírhulladéktól kezdve, az eldobált sörös dobozokon és vodkás üvegeken át (rendkívül sok vodkás üveget találnak) gumiabroncsot, törött laptopot, rengeteg használt maszkot, sőt, még egy magára hagyott fehér Suzukit is találtak!

Ami pedig az elhagyott/eldobott hulladék mennyiségét illeti, sajnos akad bőven szedni való szemét. Általában két-három 60 literes zsákkal indulnak neki a srácok, amiből az elsőt úgy cirka 10 perc alatt nyakig töltik. Idővel amúgy szeretnének újrahasznosítható és újrahasználható zsákokat használni, hogy ezzel is csökkentsék a szeméttelepre vitt hulladék mennyiségét.

Nem helyi probléma szerintük ez, hanem globális

A srácok kihangsúlyozzák, hogy szerintük itt nem a komlói emberekkel van a baj, hanem világ szinten a mentalitás változott.

„Ha a másikat nem érdekli és megteheti, akkor én minek foglalkozzak vele?!” alapon, illetve rossz megszokásból csinálják ezt az emberek. Na meg, mert egyszerűbb és gyorsabb, mint elvinni a szemetet a kukáig – tették hozzá a srácok.

Lazán kezelik a témát, viszont nem veszít az üzenet az értékéből

Komlón ez nem az első eset, hogy páran összefognak a közjó érdekében.

„Az lenne a lényeg, hogy 5-10 percet szánjanak rá az emberek. Nagyon kevesen mennek el akár fél vagy egy napra szemetet szedni és nem is ezt akarjuk elérni. Csupán annyit, hogy ha lemegy valaki cigizni vagy kutyát sétáltatni, akkor amellett a tevékenység mellett csinálja kicsit ezt is. „

A laptop nem a felhívás kelléke, valaki azt is az erdőbe dobta

A srácok ugyan nagyon nagy szenvedéllyel űzik a szemétszedést, de ők sem megrögzött zöldek. Nem ezzel töltik szabadidejük minden percét. Edzés után viszont jó levezetés nekik.

Egy szó, mint száz, a srácok nagyon lelkesek és nem mostanában fognak felhagyni ezzel a kihívással. Igyekeznek minél több embert bevonni, hogy ezzel is népszerűsítsék „mozgalmukat” illetve a jövőben szeretnének híresebb embereket is bevonni az önkéntes hulladék gyűjtésbe, hogy az üzenetük és törekvésük minél több embert elérjen.

Kövessétek a Pécs Aktuált, hogy ne maradjatok le az érdekes és izgalmas hírekről, ami városunkat és Baranyát érinti!