Címlap Baranya MEGFONTOLANDÓ...

MEGFONTOLANDÓ csomagot állított össze a pécsi ellenzék, 100 millió forinttal támogatná a rászoruló családokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyakunkon a fűtési szezon, mindenképpen meg kell segíteni a rászoruló pécsi családokat - mondta Csizmadia Péter. A Fidesz pécsi frakcióvezetője egyeztetésre hívta a pécsi politikai pártok frakcióvezetőit, valamint a frakcióval nem rendelkező képviselőket.

– Sorra jelentik be a nagyvárosok azokat a támogatási csomagokat, amelyek a lakosságot érintik. Pécsnek is ki kell vennie a részét ebből a szociális tevékenységből erejéhez mérten – mondta Csizmadia Péter. A fideszes politikus sajtótájékoztatón ismertette azt a csomagot, amivel a pécsieket segítené október 1-től.

NÉZZÜK MIT TARTALMAZ A TERVEZET:

1. A RÁSZORULÓ CSALÁDOKAT, akik átlag felett fogyasztanak gázt, 15 ezer forinttal, a villany után 5 ezer forinttal támogatnák havonta, míg a tűzifát használóknak egyszeri, 75 ezer forintos támogatást nyújtanának.

  • Egyedül élők
  • Gyermeket, gyermekeket egyedül nevelőkre
  • Nagycsaládosok esetén 4 gyermeket vagy annál többet nevelők
  • Amely család esetében az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 115.000 forintot.

2. A VÁLLALKOZÓKATBÉRLETIDÍJ-kedvezménnyel segítenék, azaz ők – amennyiben az önkormányzattól bérelnek – a fűtési szezonban 50%-kal olcsóbban kaphatnák meg az üzlet-, illetve az irodahelyiséget Pécsett.

  • Egyéni, mikro- és kisvállalkozóknak is járna bérletidíj-kedvezmény.

Azok a szereplők kapnának segítséget, akik már a pandémia ideje alatt is szenvedtek. Fontos cél, hogy megőrizzék a munkahelyeket is. A kedvezmény ideje alatt üzemelniük kell és a foglalkoztatotti létszámot meg kell őrizniük. A támogatás mértéke ebben az esetben elérheti a több százezer forintot is.

Csizmadia Péter

Megvan erre a keret Pécsett

Újságírói kérdésre Csizmadia Péter elmondta: a családok megsegítésére szánt összeg elérné a 100 millió forintot is, ami a politikus szerint nem jelenthet gazdasági problémát a városnak.

Csizmadia hozzátette: szerintük a fűtési szezonban, azaz október 1-től április 1-ig kellene a családokat és a vállalkozásokat segíteni. Ez egyfajta rezsikiegészítés lehetne annak érdekében, hogy senki lakhatása ne kerüljön veszélybe.

– Annak érdekében, hogy a javaslat mögött a lehető legszélesebb politikai konszenzus jöhessen létre, egyeztetésre hívom a pécsi pártok frakcióvezetőit, valamint a frakcióval nem rendelkező képviselőket – jelentette ki Csizmadia Péter.

CSÜTÖRTÖKI KORMÁNYINFÓ: