Címlap Baranya Pünkösd után ...

Pünkösd után időpontfoglalás nélkül is intézhetjük ügyeinket

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányablakokban és okmányirodákban május 25-től újra fogadják az időpontfoglalással nem rendelkező ügyfeleket is, azaz újra lehetséges lesz a sorszámhúzás - hívta fel a figyelmet a Baranya Megyei Kormányhivatal.

Jelenleg így csak a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyeket lehet intézni. Az ügyfelek és az ügyintézők egészsége védelme érdekében természetesen továbbra is kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése, a higiéniás szabályok, valamint a megfelelő védőtávolság betartása, erre tekintettel – a helyi sajátosságoknak megfelelően – az ügyféltérben várakozók számának korlátozása is elrendelhető – hívta fel a hivatal a figyelmet.

Azt kérik, hogy az ügyintézésre érkező ügyfél mellett csak különösen indokolt esetben legyen kísérő személy, továbbá – ha az időjárás megengedi –  a zárt ügyféltér helyett, inkább a szabadban várakozzanak. A sorban állás elkerülését segíti a Kormányablak nevű mobilalkalmazás, amely térképen jeleníti meg az ország valamennyi kormányablakát és tájékoztatást ad arról, hogy a kiválasztott ügytípusban mennyi a várható várakozási idő a közelben lévő ügyfélszolgálatokon. Sőt, a saját sorszámunkat is beszkennelhetjük és így személyes értesítést kaphatunk mielőtt sorra kerülünk.

A gördülékeny ügyintézés és a várakozási idő csökkentése érdekében célszerű továbbra is időpontot foglalni – fontos változás, hogy az online időpontfoglaló rendszer használatához ismét szükséges az Ügyfélkapus azonosítás. Természetesen a 0-24/7 ingyenesen hívható 1818-as számon telefonon is foglalhatunk időpontot, regisztráció nélkül.

A további részletekről EZEN a linken tájékozódhat!

Kiemelt képünk illusztráció.