Pünkösd egy hadüzenet, ezért a keresztények legnagyobb ünnepe

Isten és az istenek, avagy „Isten fiai”

Az Özönvíz után, amikor Isten lemosta az addigra mérhetetlenné vált gonoszságot a földről, Noé és családja kilépett a bárkából. A Mindenható azt a parancsot adta a maroknyi megmaradt igaz embernek (és a Noé utáni generációknak), hogy széledjenek szét a bolygón, műveljék, gondozzák és népesítsék be azt – ezzel újraalkotva az eredeti, édeni tervet. Ehelyett azonban az emberek nem ezt csinálták, hanem fellázadtak az Úr akarata ellen és kitalálták: inkább együtt maradnak, és építenek egy hatalmas, égig érő tornyot Bábelben, hogy „nevet szerezzenek maguknak”. Isten erre büntetésként összezavarta az emberek nyelvét, és szétszórta őket; ugyanakkor (Mózes 5. könyvének 32. szakaszának 8. sora szerint – SZIT fordítás)

felosztotta a nemzeteket a többi mennyei lény (Isten fiai) között, akik egy-egy terület és népcsoport (nemzet) szellemi fejedelmei lettek így.

A pogány nemzeteknek tehát – akik úgy döntöttek, elutasítják a Teremtőt – ezek a kisebb „istenek”, vagy angyali lények (elohim) jutottak. A Mindenható (Elohim) pedig azt mondta: ő is elindít majd egy saját népet (ez lesz a későbbi Izrael, ezért hívta el Ábrámot – Ábrahámot elsőnek). Isten ugyanis nem adta fel eredeti tervét!

Bukottak

Míg a Mindenható a saját népét építgette, a pogány nemzetek fölött uralkodó szellemi/angyali fejedelmek sem tétlenkedtek: istenként imádtatták magukat az emberekkel, létrehozva, elterjesztve és elvárva a bálványimádást.

A Szentírásban kevés olyan rész van, amikor a Mindenható igazán dühös valamire, de a bálványimádás az egyik ilyen. (A másik a manapság ezoterikusként vagy spirituálisként ismert, varázslással, jóslással, halottak idézésével, stb. összefüggő tevékenységek, amelyek egyébként szintén szellemi lényekhez kötődnek, csak egy korábbi korban, még az Özönvíz előttről. Akkor, amikor nem sokkal a bűnbeesés után az „Istenek fiai” a Földre jöttek, mert megtetszettek nekik a nők. Átadtak nekik tiltott mennyi tudást, radikálisan felgyorsítva ezzel az emberiség romlását és romlottságát. Elcsábították a nőket, akik az ilyen frigyből óriásokat szültek, akik viszont pusztították az embereket.) A Mindeható pedig meg is büntette ezeket a nemzetek fölé helyezett szellemi lényeket: halandókká tette őket azért, amit a rájuk bízott emberekkel műveltek. (Ezt a 82. zsoltár igen szemléletesen mutatja be). Csakhogy! Ezek a szellemi lények bár halálra vannak ítélve, még mindig élnek, mert haláluk napja még nem érkezett el – noha biztosan el fog jönni. Vagyis

jogi és teológiai értelemben Isten már megfosztotta őket a hatalmuktól, de a gyakorlatban (de facto) még mindig harcolnak a pozícióikért, és befolyásolják a nemzeteket.

Jézus Krisztus – isteni terv szerinti – halála és feltámadása alapjaiban változtatta meg a korrupttá vált szellemi fejedelmek lehetőségeit.

Amikor Jézus kiadta a Nagy Missziós Parancsot, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet”, az nem egyszerűen egy evangelizációs program volt, hanem egy hadüzenet a nemzeteket befolyásoló „kis isteneknek”. Isten addig „átengedte” a pogány népeket ezeknek a lényeknek, de Krisztussal eljött az idő, hogy visszakövetelje őket. (Erről Pál ír részletesen a Kolosseikhez szóló levelében, annak is a 2. fejezetének 14-15. sorában.) Ez tehát azt jelenti, hogy

a nemzetek fejedelmeit Isten hivatalosan, jogilag elítélte és megfosztotta a legitimitásuktól. Elveszítették a jogukat arra, hogy a pogány népeket a sötétségben tartsák.

Ám ezzel még messze nincs vége a történetnek, mert az ellenállás még tart, és folyik az időhúzás is.

Diktátorok és hadurak

A bukott és Isten által elítélt szellemi uralkodók, lények nem adták fel önként a területüket. A nemzetek fejedelmei jelenleg úgy viselkednek, mint egy bukott diktátor vagy egy legyőzött hadsereg, amely nem ismeri el a fegyverszünetet, és gerillaháborút folytat. Mivel tudják, hogy az idejük lejárt, mindent megtesznek, hogy:

• Vakvágányra vigyék a nemzeteket (politikai, ideológiai és vallási tébolyokon keresztül).
• Fenntartsák a gyűlöletet és a megosztottságot.
• Megakadályozzák, hogy az emberek megismerjék az igaz Istent és az igazságot.

Ezért írhatja Pál apostol az Efézus 6:12-ben – évtizedekkel a feltámadás után –, hogy a keresztények harca ma is „a gonoszság szellemi erői ellen folyik a magasságban”, és ezért nevezi Pál a Sátánt a „világ istenének” (2Kor 4:4).

A harc valóságos, de a kimenetele már eldőlt. a mai kor embere azonban még része ennek a háborúnak.

Valahányszor egy pogány nemzetből (vagy modern, szekularizált társadalomból) valaki keresztény hívővé válik, az adott terület fejedelme elveszít egy „alattvalót”.

Az Egyház küldetése és feladata az, hogy teret hódítson el ezektől a területi szellemi hatalmaktól azáltal, hogy a népeket visszavezeti az egy igaz Istenhez. Amikor a történelem végén a misszió beteljesedik, a nemzetek feletti szellemi uralkodók maradék befolyása is végleg megsemmisül, és átadják helyüket Isten globális királyságának.

Hogy egyszerűbb legyen ezt elképzelni, itt egy példa: Van egy háború, ahol a fővárost már elfoglalták, a diktátort jogilag elítélték, de a távoli tartományokban a helyi hadurak (ezek a fejedelmek) még fegyverben állnak, és terrorizálják a lakosságot, mert a felszabadító sereg még nem ért el minden faluba. Jogi értelemben már nincsenek hatalmon, de a gyakorlatban még tudnak ártani.

Jézus, a csodafegyver és a pünkösdi hadüzenet

Noha fentebb már érintettem, részletes kifejtésre ezen keretek között nincs lehetőség, viszont érdemes tudni, hogy

három „kozmikus katasztrófa” befolyásolta a világot, és a Messiásnak mindhármat orvosolnia kell(ett).

Ezek

1. A bűneset, vagy bűnbeesés (Ádám, Éva, tudás fája, Sátán csapdája), amely elhozta a fizikai és a szellemi halált az egyébként halhatatlan embernek. Ezt a Messiás a feltámadással és az örök élettel győzi le, és így azok is, akik hisznek és követik Jézust.
2. Az angyalok lázadása : Természetfeletti lények („Isten fiai”) fellázadtak, keveredtek az emberekkel, és olyan tiltott ismereteket tanítottak az emberiségnek, amelyek radikálisan felgyorsították az emberi gonoszságot és romlást, amely ma is jelen van. A Messiás ezt a Szentlélek elküldésével orvosolja, aki belülről formálja át az embert, és működteti, vezeti, segíti az egyházat.
3. A Bábel tornya „incidens”: Isten összezavarta a nyelveket, és elvált az emberiségtől, kérésükre. A nemzeteket fentről rendelt szellemi lények (Isten fiai) fennhatósága alá helyezte, míg a későbbi Izraelt megtartotta saját örökségének. A nemzetek szellemi, „mennyei” urai azonban korrupttá váltak. A Messiás célja a nemzetek visszahódítása, ami Pünkösdkor kezdődött el és a pogányok megtérésével (Nagy Misszióparancs) teljesedik ki.

Isten szellemi fejedelmeket halálra ítélő ítélete jogilag Jézus Krisztus feltámadásakor és pünkösdkor lépett életbe.

A János 10-ben, amikor a zsidó vezetők istenkáromlással vádolják Jézust, ő éppen a 82. zsoltárt idézi. Jézus ezzel azt üzente a spirituális és fizikai ellenségeinek: „Az isteni tanács korrupt tagjainak ideje lejárt, Isten fia itt van, hogy végrehajtsa az ítéletet.”

Pünkösdkor a Szentlélek kitöltésével megkezdődött a nemzetek visszahódítása a Mindenható számára, és az egyes emberek megmentése érdekében. A lázadók (szellemi fejedelmek) elveszítették a kizárólagos jogi fennhatóságukat a föld és a pogány nemzetek, emberek felett.

A pünkösd tehát nem egy elszigetelt csoda, hanem a bábeli nyelvi megosztottság és a népek „kitagadásának” természetfeletti megfordítása .

A misszió és a „szellemi hadviselés” célja pedig ezeknek a földrajzi területeknek a visszahódítása Isten Királysága számára.

A Pünkösdkor létrejött egyház még kizárólag izraelitákból és zsidókból állt. Isten azonban a pogányoknak is utat nyitott az üdvösség felé, amit Péter apostolnak egy látomáson keresztül nyilvánvalóvá is tett.

Mi lesz az emberekkel?

Bár a Mindenható jogi ítélete már megvan, a bukott szellemi lények végső, fizikai megsemmisítése és eltávolítása a világ végén történik meg – a bibliai ígéret alapján. A bibliai próféciák és az újszövetség szerint három lépésben kerül erre sor:

• A „Tűz Tava” (Gehenna): A Jelenések könyve leírja, hogy a Sátán, a Fenevad és a Hamis Próféta a tűz tavába vettetnek. Ez a sors vár „az isteni tanács” összes többi lázadó tagjára (a nemzetek fejedelmeire) is. A tűz tava a végleges megsemmisülés és a kozmikus isteni rendből való örök kitörlés helye.
• Az Ég és Föld megújulása: Ézsaiás próféciája szerint a végidőkben „meglátogatja [megbünteti] az Úr a magasság seregeit fent, a magasságban, és a föld királyait lent, a földön.” A kozmosz megtisztítása nemcsak a földi gonoszság eltörlését jelenti, hanem a mennyei (szellemi) szféra megtisztítását is a lázadó lényektől.
• A helyük átvétele, a halandók Megdicsőülése: Mi lesz a megüresedett helyekkel Isten trónja mellett? Isten a megváltott, feltámadt embereket fogja felemelni, hogy elfoglalják a bukott szellemi lények helyét.

Erre utal Pál apostol, amikor azt mondja: „Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni?”, és erről beszél a Jelenések könyve is, amikor azt ígéri, hogy a győzteseknek „hatalmat ad a nemzetek felett, és uralkodni fognak rajtuk”.

A pogány nemzetek felett uralkodó szellemi fejedelmek végsős sorsa tehát a halál és az örök megsemmisülés. Trónjaikról letaszítja őket Jézus, szellemi hatalmuk elenyészik, és a helyüket Isten közelségében a Krisztusban újjászületett, megdicsőült emberiség fogja átvenni, akik így valóban Isten családjává és társuralkodóivá válnak az új földön.

Ez a cikk természetesen nem dogmatikus erővel bíró kinyilatkoztatás, hanem edukációs, ismeretterjesztő céllal íródott és csak egy bibliai értelmezést, teológiát mutat be nagyon rövidítve, felületesen, kihagyva a számtalan szentírási és egyéb ókori szöveges alátámasztást. A fenti értelmezése a Bibliának elsősorban Michael S. Heiser, PHD-s egyetemi tanár, akadémikus, bibliakutató, munkája és összegzése nyomán vált ismertté – elsősorban az USA-ban, amelyet a The Unseen Realm című művében foglalt össze és bontott ki alaposan. Ez a könyv ugyan magyarul nem olvasható, de ennek egy rövidített, kivonatolt verzióját a szerző és a kiadó ingyen elérhetővé tette magyar nyelven is.

Akit ez a téma mélyebben érdekel, azok kedvéért ezt betesszük most ide:

Fontos még tudni, hogy nem pantheonról (több, vetélkedő istenről) van szó a fenti értelmezésben. Az elohim szó az ókori ember számára nem belső tulajdonságokat jelölt, hanem azt, hogy az adott lény melyik világban lakik. Ha valaki elohim, az azt jelenti, hogy a szellemi/természetfeletti világ tagja (legyen az jó vagy lázadó szellemi lény). Sok elohim (szellemi lény) létezik, de közülük csak egyetlen egy olyan van, mint Yahweh (és Jézus). Ő nem az „első az egyenlők között”, hanem teljesen egyedülálló, nagybetűs: Ő a Teremtő, a Mindenható – és ez az eredeti szövegekben pontosan követhető és érthető is, az akadémikusok számára, de a különféle – különösen a modern – fordításokban ez nehezen visszaadható.

Az „Isteni Tanáccsal” kapcsolatban érdemes tudni azt is, hogy Istennek nincs szüksége tanácsadókra, ahogy emberekre, vagy az egyházra sincs elvi szüksége. Azért hozott létre önmagához hasonló lényeket, embereket, mert partnereket és családot akart, akikkel megosztja a döntéseit és a küldetését, vagyis önmagát.

Az Éden(kert) – a fenti értelmezés szerint pedig – egy kozmikus találkozási pont volt (Isten földi keretekre szabott lakóhelye), ahol a földi embereknek és a mennyei lényeknek együtt, Isten partnereiként kellett volna élniük. Isten célja a kezdetektől fogva az volt, hogy kiterjessze a családját az emberiséggel. A Biblia zseniálisan és egyedülállóan zárja be a kört, ami az első és az utolsó könyve között van (Teremtés és Jelenések könyve): a szellemi világ (menny) és a fizikai világ (föld) a történet végén újra teljesen egybeforr, amikor a Mennyei Jeruzsálem leszáll a földre, visszaállítva az eredeti, édeni partnerséget Isten, a mennyei lények és az emberek között.

Ha valaki még tovább ásna a témában, annak EZT a rövid szöveget ajánljuk kiindulásként, valamint EZT – gondolatébresztőként.