Címlap Baranya SIKER! A kölk...

SIKER! A kölkedi festő, Czimmer Bálint a világ legjobbjai között képviseli Magyarországot Sanghajban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megnyerte a hazai versenyt, így októberben a kölkedi Czimmer Bálint képviseli Magyarországot a WorldSkills Shanghai 2022 világversenyen. A pályakezdő fiatal festő, díszítőfestő versenyszámban remekelt.

Czimmer Bálint csupán tavaly júniusban szerezte meg a festő-mázoló szakmai végzettségét, idén januárban már részt vett a világverseny budapesti előválogatóján. Itt olyan jól dolgozott, hogy megnyerte a döntőt, amivel „kvalifikálta” magát az októberi megmérettetésre.

– Egy rajz alapján kellett megszerkesztenünk egy 60×80 méteres ábrát, majd ezt felfestenünk. De különböző technikákkal tapétáznunk is kellett, majd maszkolási feladat is volt – mesélte a Pécs Aktuálnak Czimmer Bálint.

A 18 éves fiú egyelőre el sem hiszi, hogy festőként Kínába megy versenyezni

– Véletlen választottam ezt a szakmát, de egyáltalán nem bántam meg. Bár most az érettségi az egyik legfontosabb feladat, ami még előttem áll, a kínai világversenyre is készülök nagyon – mondta a kölkedi fiatal.

A világversenyre való felkészülés mellett Bálint jelenleg is tanul, hiszen az érettségi még hátra van. Bálint tervei között szerepel, hogy kitanulja a rekonstrukciós és műemléki festő-mázoló szakképesítést is.

Már most állással bombázzák

A 18 éves kölkedi fiú a Pécs Aktuálnak azt is elárulta, hogy már megtalálták egy szakoktatói állással.

– Ha elvégzem az érettségit, akkor szakoktató is lehetek, ami mellett főiskolára is járhatok. A tanári vagy művészi pálya is megmozgatta a fantáziámat – tette hozzá Bálint szerényen, aki szerint a magyarok már jó pár világversenyen bizonyítottak, milyen jó szakemberek.

– Ismerem azokat a festőket, akik már jártak ilyen világversenyen. Remekelnek a magyar szakmunkások. Igaz, ehhez rengeteget is kell készülni. Nyáron én is Budapestre megyek majd, ahol felkészítenek a megmérettetésre – közölte Bálint, akinek tiszta szívből szurkolunk mi is!

A felkészülésben Wensofszky Péter szobafestő vállalkozó és a BMSZC Pollack Mihály Technikum tanárai, oktatói közösen segítették a fiatalt.

Gratulálunk az első helyen végzett Czimmer Bálintnak, aki győzelmének köszönhetően hazánkat és szakmáját is képviselheti az idei világversenyen.

Bálint képviseli Magyarországot festő-díszítőfestő szakmában (Fotó: Facebook)

És aki azt hiszi, ebben a szakmában nincs hova fejlődni? Wensofszky Péternél jelenleg négy festő-mázoló is tanul, akik tartogatnak még szakmai sikereket.