Nagyon jól szerepeltek a pécsi mazsorettek a zentai nemzetközi versenyen
Sok dicséretet kaptak, és az érmek sem maradtak el.
A Stefánia az István férfinév női alakja, mely a görög Sztephanosz névből, a latin Stephanus, a néme....
A nap nagyobb részében többnyire borult lesz az ég, és szinte országszerte várható csapadék, döntően eső. Várhatóan északkeleten is fokozatosan szűkül a havazás területi kiterjedése, és ott is egyre több helyen válthat vegyes halmazállapotba (havas eső, fagyott eső, esetleg átmeneti ónos eső), majd esőbe a csapadék - legtovább Észak-Borsodban és az Északi-középhegység magasabban fekvő tájain havazhat. Délután nyugat felől egyre többfelé válik szakadozottabbá a felhőzet, és szűnik meg a tartós csapadék, ugyanakkor estefelé a Dunántúl fölé záporok sodródhatnak be északnyugati irányból. Délkeleten reggel, délelőtt néhol erős lökések is kísérhetik a délies irányú szelet, amely napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és késő délutántól, estétől a Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +9 fok között alakul, a fagypont körüli csúcsértékekre északkeleten van kilátás. Késő estére többnyire -2 és +5 fok közé hűl le a levegő.
A Stefánia az István férfinév női alakja, mely a görög Sztephanosz névből, a latin Stephanus, a néme....