Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon szép és eredményes szezonja van a Csillag Mazsorett Együttesnek, amelynek tagjai a közelmúltban a dobogó mindhárom fokára felállhattak a Balatonfüreden megrendezett Európa-bajnokságon.

Immár tizenhatodik éve működik a Csillag Mazsorett Együttes, amely jelenleg három korcsoportban harmincöt fővel büszkélkedik, és Pécs-Vasas mellett Komlón is tart próbákat. A Magyar Látványtánc Szövetség három fordulós versenysorozatára hat koreográfiával neveztek, az áprilisban Kaposváron megrendezett területi kvalifikációt simán megugrották, majd miután a budapesti országos bajnokságon is remekeltek, ott lehettek a balatonfüredi Európa-bajnokságon is!

– Minden táncunk teljesítette a bejutáshoz szükséges ötvenhat pontot, aminek természetesen nagyon örültünk – mondta a Pécs Aktuálnak Kelemen Csilla, a mazsorettek művészeti vezetője és edzője. – Az Európa-bajnokságon aztán szintén jó teljesítményt nyújtott mindenki, ennek köszönhetően a gyermek csoport és a junior lányok showtánca bronzérmet érdemelt, a junior twirling duó és a szólistánk második helyen végzett, a junior tradicionális indulónk és a felnőtt twirling trió pedig aranyérmes lett!

A Csillag Mazsorett Együttes sikereinek értékét növeli, hogy nem akármilyen körülmények között készülnek. Tavaly ősz óta szerencsére a vasasi óvoda biztosít számukra helyet a próbákhoz, addig azonban a helyi művelődési ház volt az otthonuk, ahol olyan alacsony a belmagasság, hogy a mazsorett botot nem tudták feldobni – így jobb híján az utcán, illetve a parkolóban gyakoroltak. Miután az ovi a nyárra bezárt, ismét ki kellett menniük a szabadba, de most legalább jó idő van.

A mazsorettek a hagyományos fúvószenekari indulókon túl látványos showtáncokat is színpadra visznek, eszközeik között nem csak a mazsorettbot és pom-pom a jellemző, hisz dolgoznak még zászlóval, világítós bottal és szalaggal is. Az együttes folyamatosan készül az idei év legnagyobb rendezvényére, amely a tavaly elmaradt 15 éves jubileumi gála lesz októberben Komlón.

Az Európa-bajnokságon résztvett táncosok: Ábel Klaudia, Demerácz Abigél, Demerácz Lili, Galambos Gerda, Károlyi Veronika, Kulina Ramóna, Márk Szabina, Pölhe Csilla, Pölhe Tünde, Schellenberger Lia, Táborszky Lilien, Tóth Eszter Beatrix, Veres Gabriella, Zsagár Zsanett.

A legkisebbek is nagyon élvezik a mazsorettkedést
A kezekben a mazsorettbotok