Címlap Egészség PAPI néven in...

PAPI néven indít időseket segítő programot a város

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mint ahogy azt a Pécs Aktuál megírta, egy friss rendelet szerint a polgármesternek kell gondoskodnia az egyedülálló idősekről. Az önkormányzat csütörtökön lépett, bevezetik a PAPI-t.

A legújabb kormányrendelet értelmében az egyedülálló, 70 vagy annál idősebb emberekről akkor kell a polgármesternek gondoskodnia, ha ezt az illető jelzi. Tehát az ellátásukért (élelem, gyógyszerek, stb. beszerzése) az önkormányzat felel. A vonatkozó, 46/2020. (III. 16.) Kormányrendelet egészen pontosan így fogalmaz:

“A 70. életévüket betöltött személyeket a Kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el.

(2) Ha a 70. életévét betöltött személy az (1) bekezdésben foglaltakat vállalja, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata.”

Lapunk rákérdezett erre a Polgármesteri Hivatalban, de semmi válasz nem érkezett közel két napig. Még csak annyi sem, hogy hogy türelmet kérnek, mert sok dolguk van; amit nyilván megértettünk volna. Végül csütörtökön közleményt adott ki a pécsi önkormányzat.

Mint írják, tudva, hogy a betegség leginkább az időseket veszélyezteti, az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett az önkormányzat egy olyan rendszer felállítása érdekében, amelynek célja a 65 évnél idősebb, egyedül élő, Pécsett hozzátartozóval nem rendelkező polgárok életének és egészségének védelme.

– A rendszer lényege, hogy megteremtsük a lehetőséget a pécsi idősek számára az egyetlen valóban hatékony védekezési módszer alkalmazására, hogy valódi megoldást nyújtsunk nekik arra, hogy az otthonukban tudjanak maradni – áll a közleményben.

Egyebek mellett diszpécserközpontot és négy városrészi ellátóközpontot alakítottak ki a város szociális intézményein belül, külön védőfelszerelést biztosítottak a rendszerben dolgozóknak, valamint több önkormányzati és városi intézményi dolgozót csoportosítottak át az új, kiemelt feladatra.

Az elmúlt napok előkészítő munkája után március 20-a, péntektől Pécsett elindul a PAPI – a Program A Pécsi Idősekért: minden nap 8 és 16 óra között.

A rendszer a következőképpen működik:

– az idős, egyedül élő pécsi polgár felhívja az alábbi telefonszámok egyikét
– megadja nevét, telefonszámát, címét, ha gyógyszert kér, TAJ számát is
– a területi szociális központ dolgozója visszahívja, felveszi vele a kapcsolatot
– tisztázza a részletes igényeket, kiadja a feladatot egy futárnak, segítőnek
– a segítő megveszi az árut, kiváltja a gyógyszert, elhozza a postáról a küldeményeket
– biztonságosan kiszállítja a szolgáltatást kérő otthonába
– ahol ő készpénzzel vagy bankkártyával kifizeti a termékeket.

Fontos tudnivalók a PAPI-ról:

– a szolgáltatás teljesen térítésmentes, a pécsi idősek csak a megvásárolt termékekért fizetnek
– a bevásárlási szolgáltatást egy személynek heti két alkalommal tudják biztosítani
– a PAPI elsősorban az egyedül élő pécsi időseket szolgálja, ezért azt kérik, hogy a 65 évnél idősebb, egyedül élő, Pécsett hozzátartozóval nem rendelkező polgárok vegyék igénybe.

A szolgáltatást az alábbi telefonszámokon kérhetik a pécsi idősek:
+36-30-573-1764, +36-30-573-9488, +36-30-573-4084

Pécs önkormányzata készen áll arra, hogy szükség esetén bővítse a szolgáltatást, további önkormányzati alkalmazottak átcsoportosításával, önkéntesek bevonásával, ebben az esetben a programot koordináló Integrált Nappali Szociális Intézményen keresztül teszik meg a szükséges lépéseket.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy vegyék komolyan a 65 év feletti pécsiek is az új koronavírus jelentette veszélyt, vigyázzanak magukra, maradjanak otthon, és ha ehhez szükséges, akkor használják a PAPI-t.

UPDATE: Kővári János két furgont ajánlott fel

„A Kerek Világ Alapítvány vezetőjeként a ma induló, időseket a járvány idején segítő PAPI programhoz felajánlottam két mikrobuszunk és kollégáink közreműködését. Az idősek a megadott call centeren +36-30-573-1764, +36-30-573-9488, +36-30-573-4084 keresztül igényelhetik a segítséget főleg élelmiszer és gyógyszer beszerzéséhez, hogy ne kelljen kimozdulniuk!”

– tájékoztatta lapunkat a képviselő.