Címlap Egészség Hivatalos: cs...

Hivatalos: csak annak érvényes mostantól a védettségije, akinek 3 oltása van!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megjelent a vonatkozó kormányrendelet csütörtökön este, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pedig összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

Eszerint február 15-től:

  • Csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk, akik oltottak.
  • Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa pedig elveszíti érvényességét.
  • Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség – főszabály szerint – csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa.
  • A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes.
  • Az egydózisú Janssennel oltottak esetében szintén 6 hónapon belül fel kell venni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon.
  • 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő marad az érvényességhez.
  • A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

Fontos, hogy azon helyszínek üzemeltetői, illetve rendezvények szervezői kötelesek ellenőrizni a védettségi igazolványt, amelyek kizárólag a védettek számára látogathatóak.

Egyes számítások szerint mától közel 2 millió ember védettségije érvénytelen itthon, hacsak nem adatták be a harmadik oltást mostanáig.