Címlap Egészség Nagy változás...

Nagy változás lehet a háziorvosi rendszerben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Meg kell erősíteni az alapellátást a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél több terhet tudjanak levenni a szakrendelőkről, kórházakról – mondta az InfoRádiónak Békássy Szabolcs.

Az országos kollegiális vezető háziorvos szerint a 319 praxisközösség szilárd alapot jelent, ugyanakkor fontos, hogy a következő időszakban bővüljön az ezeknél elérhető szolgáltatások száma és hangsúlyosabb legyen a prevenciós munka.

Az InfoRádió felidézte: a kormány januárban jelentette be, hogy a háziorvosok is béremelést kapnak, ennek mértékét pedig attól tették függővé, hogy milyen formában vállalnak praxisközösséget. Azaz, hogy milyen szorosan működnek együtt.

Meg kell vizsgálni azt, hogy a jelenlegi egészségügyi ellátórendszer mely szintjén vannak a betegek ellátva. Valószínűleg ez nem optimális jelenleg, és meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a lehető legtöbb beteg végleges ellátására, gondozására és szűrésére az alapellátás szintjén kerüljön sor, meg kell próbálni tehermentesíteni a járóbeteg-szakellátást és a kórházi fekvőbeteg-ellátást

– mondta most Békássy Szabolcs.

A cél az – tette hozzá –, hogy az a háziorvos, akinek például diabetológus szakvizsgája is van, az alapellátásban is kezelhesse a betegeket, és ne kelljen a szakrendelőbe küldeni őket, hiszen ha egy alapellátásban dolgozó orvos többféle szolgáltatást tud nyújtani, és nem csak egyfajta betegirányítóként dolgozik, az növeli majd a szakma presztízsét, azaz vonzóbb lesz a fiataloknak, ami az egyre nagyobb gondot jelentő háziorvoshiányt is mérsékelhetné.