Szentgyörgyvölgyi Emese, a PTE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Neurológiai Osztályának osztályvezető főnővére kapta a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Dr. Audrey Evans Szakdolgozói Díját. Az elismerést olyan gyermekegészségügyi intézményben dolgozó egészségügyi szakdolgozó kaphatja meg, aki a családközpontú betegellátás szemléletét kiemelkedően alkalmazza munkája során.
A 2024-ben alapított díjat második alkalommal adta át az idén 30 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány. Az elismerés névadója dr. Audrey Evans (1925-2022) amerikai gyermekorvos és rákkutató volt, aki egész életében azon dolgozott, hogy a gyermekegészségügyi ellátásban a családközpontúság váljon a gondozás egyik alapelvévé. Ő volt továbbá a világ első Ronald McDonald Házának is a megálmodója és társalapítója, a nemzetközi Ronald McDonald House Charities életre hívója.
A róla elnevezett díj célja, még nagyobb figyelmet kapjanak azok a mindennapokban helytálló egészségügyi szakdolgozók, akiknek megannyi krónikus beteg gyermek és családja köszönheti azt, hogy a kiváló szakmai ellátás mellett szeretettel és megnyugtató, humánus hozzáállással körülvéve tájékozódhat szülőként és gyógyulhat gyermekként, a betegség legnehezebb időszakaiban – olvasható a díj honlapján.
Az elismerésre bármely Magyarországon működő, gyermekgyógyászati ellátást nyújtó egészségügyi intézmény (kórház, klinika, gyermek palliatív ellátás, rehabilitáció stb.) aktívan állományban lévő szakdolgozóját jelölni lehetett, az online szavazás augusztus 18-tól október 6-ig zajlott.
A negyven jelölt közül Szentgyörgyvölgyi Emese, PTE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Neurológiai Osztályának osztályvezető főnővére kapta a legtöbb szavazatot, összesen 3923-an voksoltak rá a díj honlapján. Az ünnepélyes díjátadót október 15-én tartották Budapesten, az eredmények október 16-án kerültek fel az alapítvány honlapjára.
„Nagy megtiszteltetés számomra a legrangosabb szakmai elismerés, az Audrey Evans Szakdolgozói Díj első helyezése. A gyermekápoló munkája különleges, hiszen nem csak a gyermeket, hanem a szüleit is megértő gondoskodással kell körül vennie” – nyilatkozta Szentgyörgyvölgyi Emese a díj kapcsán.
„A PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika Neurológiai Osztályán különösen fontosnak tartjuk a betegek ellátása során a családközpontú szemléletet. A díjat ugyan én kaptam, de úgy gondolom, hogy a kitüntetés az osztályon dolgozó orvosokkal és nővérekkel való közös munka eredménye. Nagyra értékelem a kiváló kollégák és munkatársak szakmai elhivatottságát, akik példát mutatnak nap mint nap. Köszönöm a jelölést az osztályvezető Hollódy Katalin professzor asszonynak és hálás köszönetem fejezem ki minden egyes szavazatért a munkatársaimnak, a szülőknek és a pécsi közösségnek” – fűzte hozzá.
(via PTE ÁOK)





















