Címlap Egyetem Felavatták a ...

Felavatták a frissen végzett orvosokat Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétvégén tartották a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán a 2020/2021-es tanévben a magyar, illetve az angol szakon végzett orvosok avatását a Romhányi György Aulában - számolt be a Kar honlapján.

A magyar programban végzett 157 hallgató ünnepélyes avatása a délelőtt folyamán zajlott, míg az angol és a német programban végzett 125 végzős avatására a délután került sor. Az ünnepséget az orvoskari campus területén felállított sátorban kivetítőn, valamint online közvetítésen is követni lehetett.

Azok, akik summa cum laude minősítéssel végeztek, a pécsi orvoskar címerével díszített 14 karátos arany Erzsébet gyűrűt kaptak kiemelkedő tanulmányi eredményük elismeréséül.

A délelőtti avatón átadták a Mestyán Gyula-díjat is, melyre, dr. Mestyán Gyula gyermekgyógyász professzor emlékére, a kiemelkedő TDK munkát felmutató végzős hallgatók pályázhattak. A Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján ebben az évben Dr. Homoki Orsolya nyerte el a díjat.

A több éves kimagasló klinikai demonstrátori tevékenységéért oklevélben részesült Dr. Filipánits Kristóf. Dékáni Elismerő Oklevelet kapott dr. Trencséni Eszter, a Tudományos Diákköri Tanács titkári teendőinek lelkiismeretes ellátásáért.

Kiemelt képünk forrása: aok.pte.hu.