Címlap Egyetem Népszava: nem...

Népszava: nem adnak a „Fidesz káderképzőjéért” plusz 70 pontot a Pécsi Tudományegyetemen, mert senkinek nem tetszik

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem értenek egyet azzal a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, hogy az Orbán-kormány által bőkezűen pénzelt Mathias Corvinus Collegium diákjai párthűségért pluszpontokat kapjanak a felvételin. A jelek szerint nem ért egyet maga az intézmény vezetése sem - számol be az eseményeket sajátos tolmácsolásban közvetítő Népszava.

A lap pécsi tudósítója azt állítja, hogy közel félszáz hallgatóval beszélgetett, és szinte egy sem akadt, akinek tetszene, hogy az MCC-képzés révén kapható pontokat adnak felvételizőknek, szám szerint 70 plusz pontot (akár 70 pontot is pontosabban).

Október közepén a Partizán tudta meg, hogy az MCC által képzett középiskolások az egyetemekre felvételizve 15-70 többletpontot kaphatnak. A hírből kiderült, hogy elsőként, 2024-ben a győri Széchenyi István Egyetem vezeti be ezt a rendszert, ám utána a szegedi, a pécsi, a debreceni és a miskolci egyetem is pluszpontokkal jutalmazza az MCC növendékeit.

A PTE szenátusa úgy határozott – derül ki a cikkből -, hogy

csak néhány szakon adnak pontot a felvételizőknek az MCC-s tanulmányokért. Lengvárszky Attila oktatási igazgató elmondta, hogy maximum tíz pontot kaphatnak a Pécsre felvételiző MCC-s fiatalok.

A Népszava szerint „a független és az ellenzéki sajtó gyakran használja az MCC-re azt a minősítést: a kormány janicsárképzője”. Az Orbán-kormány 2020-ban döntött úgy, hogy az 1996-ban alapított, s addig takaréklángon pislákoló MCC-ből létrehozzák Magyarország legerősebb tehetséggondozó központját. Az itt megvalósuló program célja, hogy segítse a középiskolások pályaválasztását, továbbtanulását.

Az MCC-n mások mellett olyan „fideszes káderek” képződtek, mint például Nemes Balázs, a pécsi Momentum egykori hírhedt vezetője, aki azonban nem csinálta végig a teljes képzést információink szerint.

Az MCC korábban úgy kommentálta a többletpontokat – bár ez nem szerepel a Népszava cikkében -, hogy „a képzési program célja, hogy

a középiskolai tananyagot kiegészítve segítse a pályaválasztást, felkészítse a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és kezdő támogatást nyújtson egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A 2002 óta működő programban jelenleg 24 helyszínen 4500 középiskolás diák tanul, akik szombati intenzív képzési alkalmakon, klubdélutánokon, valamint e-learning-kurzusokon vesznek részt. A KP-s diákok egy sikeres félév teljesítése érdekében szemeszterenként legalább 30-40 órát töltenek tanulással, az iskolai tevékenységükön felül.”

A PTE-n a fenti döntéssel talán sikerült azt is elérni – tesszük hozzá -, hogy azok a diákok, akik évekig tartó többletképzést vállaltak, „extra tudásra” szert téve, nem fognak jelentkezni a pécsi egyetemre, hanem inkább majd más magyar vagy külföldi egyetemen folytatják tanulmányaikat, ahol több pontra számíthatnak.

Az egyetemi többletpont olyan kategória a felvételi rendszerben, amelyet nemrég hoztak létre a pontszámítás megváltoztatásával. Ennek következtében már nem az Oktatási Hivatal fogad el 100 pontnyi többletpontot a maximálisan megszerezhető 500-ból, hanem az egyetemek saját hatáskörben dönthetnek arról, mit számítanak be. Így kerülhetett az MCC is az egyetemek vonzáskörzetébe, az általuk kínált 15-70 pont pedig a nyelvvizsgáért szerezhető 36-50 ponttal, vagy az emelt érettségivel megkaparintható 50 többletponttal versenyzik – írta még októberben a Partizán.

Pécsett is jelen vannak

A Pécs Aktuál rendszeresen ad hírt a pécsi MCC különféle programjairól, mert azok érdekesek, egyediek és fontosak is. Legutóbb épp a napokban beszélgettünk az alaptvány pécsi vezetőjével, aki részleteket is elárult a hamarosan teljesen megújuló volt „Fegyveres Erők Klubjáról”, vagy ahogyan eredetileg nevezték a Pécsi Nemzeti Casino épületéről.

Az ikonikus épület nagyszabású felújításáról itt lehet többet megtudni:


Több száz pécsi tehetséget képeznek már   

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. 

Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében. 

Pécsett már több mint háromszáz diák élvezi az MCC képzéseit és lehetőségeit, valamint azokat a karrierlehetőségeket, amiket a Collegium itthon és külföldön is biztosít a fiatalok számára. A pécsi MCC-ben is pontosan ugyanazok a képzési programok érhetőek el ugyanis, mint Budapesten, emellett pedig számos világszerte ismert és elismert szakember, egyetemi oktató, professzor tart kurzusokat.

(Borítóképünk illusztráció!)