Idén 109 éves a villamos, amit a fővárosból hoztak Pécsre

//
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első pécsi villamos 1913. október 20-án indult útjára és egészen 1960. augusztus 31-ig szolgálta a város lakóit. Ennek tiszteletére 2013-ban érkezett ide az sárga villamos, amely már 7 éve a Ferencesek utcájában lakik, és jövő héten ünnepli a 109. születésnapját. Megkérdeztük Roflics Gergőt, a villamost üzemeltető egyesület alelnökét, hogy mit is lehet tudni pontosan az ikonikus sárga villamosról.

A pécsi villamos, ami igazából nem is pécsi

A pécsi villamos sokak meglepetésére nem pécsi, ugyanis régen a város szolgálatában álló szerelvények a ’60-as évek leszerelését követően más városokba kerültek. Idővel pedig az összeset kivonták a forgalomból és megszűntek létezni.

Nagyon szerettünk volna egy pécsi villamost, de ez fizikailag képtelenség beszerezni. A forgalomból kivonást követően elég hamar, éveken belül szétbontották őket.-mesélte el Roflics Gergő

Végül egy gyártelepen találtak rá arra a villamosra, ami a város szívében található.

A villamost 1911-ben készítették és Budapest látott el szolgálatot egészen a ’80-as évekig, ami után leszerelték. Ezt követően söröző-villamosként szolgálta tovább az „utasokat”, ami után egy pesti egyesület megvásárolta és kipofozta.

Annak ellenére, hogy nem városi villamosról van szó, nagyon hasonlít a pécsi társaihoz,

ez is volt az egyik fő oka annak, hogy végül rá esett a választás.

A sárga villamos útja

Az ikonikus sárga villamoskocsit autópályán szállították traileren még 2013-ban, ami után daruval helyezték el a Ferencesek utcájában.

Viszont ez még nem a végleges helye a villamosnak!

Roflics Gergő elmondta, hogy 2013-ban, amikor a jelenlegi helyére került a villamos, akkor csupán egy ideiglenes engedélyt kaptak, hiszen egy örökségvédelmi területen vannak jelenleg. Ahhoz, hogy véglegesítsék a villamos helyét, a burkolatba egy sínpályát kell készíteniük – amire kell majd végleg helyezni a villamost. A tavaszi kampányuk során a lakosok fél millió forinttal támogatták ezt a kezdeményezést, de egyelőre a közművekkel való egyeztetés és a bürokrácia labirintus útjai okán nem tudtak nagyon előrelépni ez ügyben. Hamarosan lejár az ideiglenes engedélyük, szóval hatalmas mérföldkő előtt áll az egyesület – mondta el Roflics Gergő.

Hepi Börszdéj Villamos!

A pécsi villamosközlekedés 107. évfordulójának és a pécsi villamos 7 évvel ezelőtti debütálásának alkalmával október 20-án különböző ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.

Egy villamostörténeti kiállítást szerveznek fotókkal karöltve, amelyben bemutatják időrend szerint a pécsi közlekedés történetét. Emellett lesz filmvetítés, játszóház a kicsiknek és még egy sor érdekes program. Az eseményt az alábbi linken tekinthetik meg az arra kíváncsiak.

A fotók a Pécsi Villamos facebook oldaláról származnak, a kiemelt képünket Gűth Ervin készítette.

Előző sztori

A fiatal pécsi családokért indít petíciót az ellenzék

Következő sztori

Teljesen megújult a Kodály Zoltán óvoda