Állítólag szigorú volt, és olyan módszerekkel dolgozott, amelyek hallatán manapság sokan a szívükhöz kapnak – és mégis szeretettel gondolnak rá a tanítványai. Néhány évvel ezelőtt goricai otthonában, az „ezeréves” vályogházban beszélgettem vele, s bizony most is mosolyogva gondolok vissza arra a két-három órára, mert Petrov Anatolij, vagyis Tolja bácsi társaságában repült az idő. A szeme mindig huncutul mosolygott…
A nagy karakterek mindig nyomot hagynak az emberben.
Nem kérdés, Tolja bácsi az volt. Aki találkozott vele, biztosan nem felejtette a kiváló úszóedzőt, aki gyerekek százait, ezreit tanította meg a víz tetején maradni, aztán az egyik hosszt leúszni a másik után a medencében.
Amikor ma meghallottam a halálhírét, az egyik ismerőssel beszélgettünk róla. Rögtön felmerült, hogy állítólag szigorú volt – a hozzászólásokból viszont kiderül, hogy mégis minden tanítványa szerette. Nos, így is lehet!
És ő ezt nagyon ügyesen csinálta. Amikor néhány évvel ezelőtt a goricai birtokán beszélgettem vele (1982-ben vettek ott egy házat, mert beleszeretett a településbe, a gyerekkorára emlékeztette), így fogalmazott a szigor kapcsán: „Amit mondtam, az szentírás volt. Ha valaki nem csinálta, amit kellett, akkor mérges voltam. De így van ez rendjén: ha meg nem nyert valaki, akkor szomorúság töltött el.”
Ritkán volt szomorú, fogalmazzunk így. A tanítványai ugyanis rendszerint nyertek: Pásztory Dóra, Jakabos Zsuzsanna, Sors Tamás, Jászó Ádám… Csodálatos tehetségeket fedezett fel, és kihozta belőlük a maximumot – pécsi, magyar sportszeretők nagy örömére. És amikor anno megkérdeztem tőle, hogy ki volt a kedvenc, Tolja bácsi csibészesen felcsillanó szemével a tőle oly megszokott humoros választ adta: „Jakabos Zsuzsanna! Mert nagyon szép.”
Ő az, akihez bármikor visszament volna az ember beszélgetni, mert mellette, a társaságában tényleg nem lehetett unatkozni. Emlékszem, valami oroszországi tavat emlegetett nekem, hogy egyszer elvinne oda pecázni. Nyilván nem lett semmi ebből a túrából, de el tudom képzelni, mekkora kalanddal lettem volna gazdagabb.
És most, hogy örökre elbúcsúzott, pontosan tudom, mennyivel vagyok, mennyivel vagyunk szegényebbek. Az ANK uszodája már az ő nevét viseli, Petrov Anatolij Uszodának hívják azt a létesítményt, ahol közel negyven éven át oktatta szeretett sportágát, az úszást. Minden reggel 5.30-kor ott volt az uszodában, 6-ig szárazedzést tartottak, 6-tól 7.30-ig lement az első vizes tréning, 14–15 óra között újabb szárazedzés következett, majd 15–17 között a második vizes etap.
„Every day!” – kivéve szombaton, mert akkor csak délelőtt volt edzés. Szigorú volt ő, magához is.
Dr. Petrov Anatolij mesteredző, Tolja bácsi életének nyolcvanhatodik évében elhunyt. Ő az, akitől nagyon szívesen tanultam volna úszni.
Ez is érdekes lehet
Megadják a módját.
Egészen augusztus végéig.
Szinte mindent megnyertek.
Gázvezeték-rekonstrukciós munkálatok kezdődnek az Athinay úton.
A Névtelen ucában.
Itt engedélyezték először a koedukált fürdőzést is, egy fontos kitétellel.
