Címlap Baranya Mennyei illat...

Mennyei illatok Orfűn: nagyon sok embert vonzott a szalonna- és kolbászfesztivál!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Talán most volt a legnagyobb sikere ennek a rendezvénynek: több százan látogattak ki a VIII. Nagy Orfűi Szalonna és Kolbász Fesztiválra. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, s olyan sok volt a vendég, hogy jövőre bizony több főző csapatra lesz szükség!

A nyár ugyan elmúlt, hűvösebb idők járják már, de Orfűn csak nem akarják lehúzni a rolót! Nagyon jól teszik! Annak ellenére, hogy a vízbe már senki nem merészkedik bele, most hétvégén is rengetegen kirándultak, sétáltak a közkedvelt üdülőhelyen, számukra pedig remek programmal kedveskedtek a helyiek: a szalonna- és kolbászfesztivál nagy sikert aratott.

Mondjuk a magyar embereknek nem is kellenek ennél jobb hívószavak! Jöttek is a vendégek, a főzőversenyre benevezett hat csapatnak pedig nagyon fel kellett kötnie az alsóneműt, mert a belépésnél vásárolt kóstolójegyekkel sokan meg akarták ízlelni a finom ételeket.

– Minden csapat kapott egy fél disznót, amit fel kellett dolgozni, és ötféle ételt kellett készíteni belőle: abált szalonnát, töpörtyűt, hurkát, kolbászt és pörköltet – mesélte a Pécs Aktuálnak a Viharsarki KolbÁszok egyik tagja, Tóth Attila. – A csapatunk békési receptek alapján készített el mindent, s mint kiderült, ezt nagyon értékelték a kilátogatók: volt olyan család, aki egy órát várt arra, hogy megkóstolhassa a kolbászunkat. Erre azért elég büszkék voltunk!

A csapat arra is büszke lehetett, hogy a zsűri döntése alapján a második helyen végzett, míg az elsőséget a Marcali Mentősök szerezték meg. Utóbbiak nem kis túlzással most is sok embert mentettek meg – az éhhaláltól.

A Mecsek Házánál megrendezett program ezúttal is fantasztikusan sikerült: a gyönyörű környezetbe elképesztő illatok vegyültek! Hatalmas sikerük volt a helyi termelők standjainak, ahol többek között sajtokat, gyümölcsös és gyógynövényes háztáji finomságokat lehetett vásárolni, sőt, még helyi borásszal is lehetett találkozni. Érdemes ezt a programot jövőre is betervezni!

Minden volt, mi szem-szájnak ingere, no és persze helyi!