Címlap Sport A PMFC-nek me...

A PMFC-nek megszakadt a veretlenségi sorozata

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előjelek nem sok jót ígértek, hiszen tucatnyi játékosát kellett nélkülöznie a PMFC labdarúgócsapatának, ami aztán meglátszott a vasárnap délutáni bajnokin: kikaptak a pécsi srácok. A szentlőrinciek pontot szereztek idegenben, mégis iszonyú bosszúsak lehetnek.

Nagyon jó passzban volt az utóbbi időben a PMFC, hiszen ötmeccses veretlenségi szériát produkált, amely során négy bajnokit meg is nyert. Ez alapján egyértelmű esélyese lett volna a III. Ker. TVE elleni hazai mérkőzésnek – ha nem sújtja komoly sérülés- és betegséghullám a Munkást. A koronavírus-járvány utolérte a piros-feketéket, stábtagok és játékosok is produkáltak pozitív tesztet, így aztán mindössze két kapussal és tizenkét mezőnyjátékossal készültek a bajnokira.

A III. Kerület ellen pályára küldött csapat ennek ellenére ütőképesnek tűnt, amit bizonyítottak a mérkőzés történései is. A PMFC kétszer is vezetést szerzett, ám mindkét gólt érvénytelenítette a játékvezető. Akadtak helyzetek jócskán mindkét oldalon, s az adok-kapokból végül a vendégek jöttek ki jobban: a 84. percben Borvető betalált, ez az egy gól pedig eldöntötte a meccset.

A másik NB II-es baranyai csapat, a Szentlőrinc a Csákvár vendége volt, és a 78. percben szinte mindenki biztos volt benne, hogy nyerni fog. Ekkor ugyanis Harsányi és Sinanovics egy-egy találata révén már kétgólos előnyben volt Marián Sluka együttese, amelynek csak negyedórát kellett volna kihúznia. Nem sikerült. A hazaiak ugyanis nem adták fel, és az utolsó percekben két gólt is szereztek – ennek az egy pontnak így nem igazán lehet örülni!

Az NB III-ban nem lassít a HR-Rent Kozármisleny, igaz, ne is lassítson, mert akkor beérik. Ma délután a Hódmezővásárhelyt fogadták a mislenyi fiúk, akik semmit sem bíztak a véletlenre: a félidőben már 3-0-ra vezettek. A szünet után némi meglepetésre már nem esett több gól, de ez legyen a legnagyobb probléma!

Eredmények: PMFC–III. Ker. TVE 0-1, Csákvár–Szentlőrinc 2-2, HR-Rent Kozármisleny–Hódmezővásárhely 3-0.

Fotó: Kurdi József