Címlap Gazdaság Bicsérdi Ipar...

Bicsérdi Ipari Park: megköszönte a „hosszas és őszinte, jó hangulatú” beszélgetést Nagy Csabának Péterffy Attila

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végre megnyugtató információkhoz jutott a pécsi polgármester arról, hogy mi, vagy mi nem lesz Pécs mellett. Érdekes, hogy ezt eddig sem Pécsen, sem Budapesten nem tudta meg, hanem Nagy Csabáig kellett mennie.

A korábbi kommunikációhoz képest meglepően higgadt és már-már politikamentes bejegyzést tett közzé Pécs polgármestere a város szomszédságában készülő Universitas Ipari Parkkal kapcsolatban.

Péterffy Attila azt írta, Nagy Csaba országgyűlési képviselőhöz látogatott el hétfőn délután, beszélgetésük középpontjában pedig a bicsérdi iparterület állt.

„Mint tudják, folyamatosan igyekszem információhoz jutni a Pécs határában tervezett óriásbefektetésről. 2023 ősze és 2025 tavasza között összesen hat körben intéztem leveleket politikai és állami szereplőkhöz. Elfogadhatatlannak tartottam ugyanis, hogy a régió legnagyobb városának és központjának közösségét nem tájékoztatják a kertjük alatt tervezett jelentős iparfejlesztésről – szögezte le.

„Nagy Csabának, a Fidesz baranyai, a területen illetékes parlamenti képviselőjének is írtam levelet a témában, aki azt kérte, hogy személyesen találkozzunk. Ezért kerestem fel szentlőrinci irodájában” – magyarázta Pécs polgármestere a posztjában.

Hosszan, őszintén és jó hangulatban beszélgettünk. Képviselő úr elmondta, hogy a rendelkezésére álló információk szerint nem terveznek a területen akkugyárat építeni. A terület iránt elsősorban autógyárak érdeklődtek/érdeklődnek a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél, azaz a HIPa-nál. Ezúton is köszönöm képviselő úrnak, hogy fogadott, és tájékoztatott

– jelentette ki Péterffy Attila, aki hozzátette zárásul, hogy „amint további információkhoz jut arról, hogy pontosan mi készül a szomszéd termőföldeken, meg fogja osztani a város közösségével”.



Igen érdekes, hogy bár Pécsen az egyetem több tájékoztatót is tartott már az ügyben, illetve helyi politikai szereplők is – itt és itt is beszámoltunk ezekről -,

eddig ezek szerint nem sikerült érdemben megnyugtatni Pécs polgármesterét, akinek ehhez Nagy Csabáig kellett mennie.

Soraiból ugyanis úgy tűnik, semmi másra nem lett volna szükség, csak „őszinte, jó hangulatú” és alapos tájékoztatásra – ahogy írta is.

Azt egyébként a Pécs Aktuál korábban már hiteles és hivatalos források alapján is megírta, hogy nem akkumulátorgyárban gondolkodnak Pécs mellett, sőt ezt már Szijjártó Péter is kijelentette.