Címlap Gazdaság Csiki-csuki: ...

Csiki-csuki: levelet írt a Postának a pécsi polgármester, azóta várakozik – A Posta hallgat

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint arról lapunk a múlt héten beszámolt, vannak városok, ahol sikerült időben megegyezni a Magyar Postával, így nyitva maradhatott jó néhány – egyébként „ideiglenesen” bezárása ítélt – kisposta. Megírtuk azt is, hogy nincs információnk arról, Pécs tárgyalt-e a Magyar Postával a bezárások miatt, vagy sem. Most

a Polgármesteri Hivatal megerősítette: nem tárgyaltak a Postával, de írtak levelet.

A tájékoztatás azt állítja, hogy Péterffy Attila november 8-án fordult levélben a Magyar Posta Zrt. vezetőjéhez. Rögtön azután, hogy kiderült, Pécsen melyik postahivatalokat zárja be az állami tulajdonú társaság, és hogy személy szerint ki a cég új elnök-vezérigazgatója.
Pécs polgármestere fontosnak tartotta, hogy a témában személyes párbeszédet kezdeményezzen az üzemeltető cég vezetőjével.

A Magyar Posta Zrt. a polgármester levelét befogadta, azonban

az elmúlt egy hét alatt, november 15-ig nem érkezett rá válasz

– írják.

Pécs vezetése és cége, a Pécsi Vagyonhasznosító (PVh) Zrt. azóta – vélhetően cikkünk megjelenése után – további konkrét lépést is tett a témában. A Fekete Gyémánt téri postahivatal kapcsán jelezte az üzemeltető, hogy bérletidj-mentességet kér, ám párhuzamosan átmenetileg be is zárná a hivatalt. Pécs város vezetése a Vagyonhasznosítón keresztül azt jelezte az üzemeltetőnek, hogy a bérleti díj elengedése mellett hajlandó támogatást is nyújtani az ingatlan energiaköltségeire, amennyiben a hivatal nyitva marad. Jelenleg erre az ajánlatra is a Magyar Posta válaszát várják.

A Posta hallgat

Lapunk nemcsak a városvezetéshez, hanem a Magyar Postához is küldött kérdéseket a múlt héten. Egyebek mellett rákérdeztünk arra, hogy mikor és milyen formában kereste meg őket a pécsi önkormányzat, illetve milyen feltételek mellett maradhatnának nyitva a kisposták, vagy legalább azok, amelyeken komoly forgalom volt. A cég azonban egyelőre nem reagált a kérdéseinkre, így nem tudjuk bemutatni a társaság álláspontját. Ha mégis válaszolnának, akkor beszámolunk róla.

A hivatalos indoklás szerint azért kell számos, több száz kispostát bezárni Magyarországon, mert a Magyar Posta veszteséges, az EU pedig tiltja, hogy a magyar kormány pénzügyi segítséget nyújtson a cégnek. Ezért belső átalakításokra van szükség, hogy a veszteséget csökkenteni lehessen.