Címlap Közélet Nem maradt mu...

Nem maradt munka nélkül a lemondott Palkovics László

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erős védelmi ipar Magyarország biztonsági érdeke, hiszen a védelmi ipari beruházások stratégiai előnyt jelentenek Magyarország számára. Ez egyben a nemzetközi rendszerhez kapcsolódó nemzeti védelmi innovációs rendszer megteremtését foglalja magában – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben az MTI-nek kedden.

Szerinte a kormány szerkezeti átalakítása újabb lehetőséget kínált ezen a téren is a tárca számára, ezért a jövőben az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül, a társaság vezetését Palkovics László vezérigazgatóként fogja ellátni.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertette, hogy a Honvédelmi Minisztérium munkájának átszervezése, a tárca feladatainak beazonosítása és kijelölése véget ért; a folyamat lezárását jelenti, hogy Novák Katalin köztársasági elnök november 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát és az általa vezetett terület is átszervezik a jövőben.

A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarországot és a magyar embereket csak jól felszerelt és jól kiképzett haderővel, valamint erős védelmi ipari háttérrel lehet megvédeni. A védelemipar egyúttal a magyar gazdaság újabb hengereként járul hozzá hazánk fejlődéséhez is – húzta alá.

(MTI, fotó: Lehoczky Péter)