Címlap Gazdaság Csúszik a Thy...

Csúszik a Thyssenkrupp pécsi beruházása

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy-másfél évet tolódik a pécsi gyár építése - jelentette be a cég. Jelenleg is folynak az egyeztetések a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, Pécs Megyei Jogú Várossal, valamint a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt-vel - közölték.

A Thyssenkrupp korábban 2021-re tervezte a motorkomponensek gyártásának elindítását az új pécsi gyártóüzemben, ahol elektromos motorok alkatrészei is készülnek majd a hibrid és a teljes elektromos meghajtású járművek gyártói számára.

A vállalat sokáig kitartott a pécsi helyszínre tervezett zöldmezős beruházásának eredeti ütemterve mellett, azonban az autóipari piac bizonytalanságai – így a vevők projektjeinek eltolása – , amelyre később a Covid-19  járványhelyzet miatti piaci csökkenés is negatívan hatott, a beruházás újraértékelését tették szükségessé, ezért a projekt várhatóan 1,5-2 évet tolódik. A hosszú távú megközelítést azonban jól mutatja, hogy a vállalat már most növelni igyekszik a rendelkezésre álló földterületet.

 „Magyarország, azon belül pedig Pécs kiváló helyszín bővülési terveink megvalósítására. Az üzleti racionalitás mentén azonban most ki kell várnunk az autóipari konjunktúra globális alakulásának irányát, vállalatunk pécsi zöldmezős beruházása így később valósulhat meg. Az elmúlt több, mint 200 évben vállalatunk mindig sikeresen megoldotta az előtte álló feladatokat, helyzeteket, meggyőződésünk, hogy most sem lesz ez másként. A pécsi projektet a lehet leghamarabb igyekszünk megvalósítani. Ennek alapját a megfelelő mennyiségű megrendelői igény adja”

fogalmazott Marc De Bastos Eckstein, a thyssenkrupp magyarországi autóipari beszállító üzletágának ügyvezető igazgatója.

A jelenlegi tervek szerint, amint a gazdaság visszazökken a normális kerékvágásba, a Thyssenkrupp folytatja a beruházás megvalósítását Pécsett. Ennek érdekében jelenleg is folynak az egyeztetések a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, Pécs Megyei Jogú Várossal, valamint a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt-vel. Ennek a folyamatnak a része az újabb földterület vásárlásával kapcsolatos terv is.

Marc De Bastos Eckstein elmondta:

„Magyarországon készített high-tech gyártmányaink a világ élvonalába tartoznak, és az elmúlt húsz évben nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk az országban.

Továbbra is tartjuk magunkat partnereinknek tett ígéreteinkhez, és bízunk benne, hogy a konjunktúra-hullámvölgyet követően a lehető legrövidebb időn belül sikeresen megvalósíthatjuk elképzeléseinket.”

A thyssenkrupp K+F tevékenységet és gyártást is végez Magyarországon:  Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyártanak, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készítenek. A vállalat Győrben futómű-összeszerelő üzemet, valamint egy Steel Service Center-t is működtet.

A vállalat budapesti E/E kompetencia-központjában mintegy 900 magasan képzett mérnök elektromechanikus „okos” kormányrendszerekhez fejleszt szoftvereket, valamint újszerű kormányrendszer-koncepciókat dolgoznak ki, mint amilyen például a Steer-by-Wire (mechanikus helyett csupán elektronikus összeköttetést biztosító kormányrendszer) magas szinten automatizált, vagy önvezető rendszerekhez.     

Jelenleg közel 2200 munkatársa van a vállalatnak Magyarországon.