Címlap Gazdaság Dunaharasztib...

Dunaharasztiban lesz a legnagyobb közép-európai gyártóbázisa a Coca-Colának!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány megújította a partnerségi szerződését a Coca-Cola HBC Magyarországgal. Az új megállapodást a kormány képviseletében a külgazdasági és külügyminiszter írta alá. Szijjártó Péter az együttműködés megerősítését azzal indokolta, hogy

a Coca-Cola magyarországi vállalata a következő évekre 30 milliárd forintos fejlesztési programot tervez. Ebből 10 milliárd forint jut az értékesítési hálózat fejlesztésére, míg az összeg nagyobbik részét kapacitásbővítésre fordítják. Így hamarosan Dunaharasztiban jöhet létre a cég legnagyobb közép-európai gyártóbázisa

– tette hozzá.

A kormány 88 stratégiai partnere a megállapodások aláírása óta 17 ezer munkahelyet hozott létre, beszállítói programokat és képzési programokat hirdetett, megerősítette a kapcsolódását a belföldi gazdaság szerkezetéhez – közölte a miniszter.

A Coca Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a megújított megállapodás megteremti a hosszú távú együttműködés lehetőségeit. Békefi László tájékoztatása szerint a beruházás

új gyártósorok beszerzését, logisztikai fejlesztéseket, technológiai korszerűsítéseket foglal magában.

A Coca-Cola 2012 óta már csaknem 30 milliárd forint befektetést hozott Magyarországra, termékeihez pedig nagyrészt itteni alapanyagot használ föl. Az együttműködés helyi szinten is előnyös mindkét fél számára, hiszen a dunaharaszti telephely közúti összeköttetésének fejlesztéséhez az önkormányzat is hozzájárult, a Coca-Cola pedig jelentős részt vállal a helyi közösségek támogatásából.  

Dunaharasztit független polgármester vezeti.

Pécsett akadozik az új cégek városba csábítása

Nem érkezett komoly multicég Pécsre az elmúlt másfél évben, noha egy komplett új főosztály is ezzel foglalkozik, amelyet már az új városvezetés állított fel. Ennek volt vezetője korábban lapunkban érzékeltette, hogy nagyon sokat dolgoztak, nagyon szakszerűen, de írásából kiderül, hogy volt, amikor éppen a városvezetés húzta keresztbe a befektetői érdeklődést.

Azért akad jó hírünk is, ami bizakodásra adhat okot, mégha nem is egy nagy multiról van szó, hanem egy neves tanácsadócégről. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen: