Címlap Gazdaság Egyelőre még ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hatályban lévő döntés szerint április 30-ig marad érvényben az élelmiszerárstop – közölte az ATV megkeresésére az Agrárminisztérium.

Az árstopot 2022 decemberében hosszabbították meg 2023 áprilisáig – az elhúzódó háborúra és a brüsszeli szankciókra hivatkozva –, így a kormány jelenleg nem tervez változtatni a határidőn.

A rendelkezés a következő élelmiszerekre érvényes: a kristálycukor, a búzafinomliszt, a finomított napraforgó-étolaj, a házi sertéscomb, a csirkemell, csirke farhát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt 2,8 százalék zsírtartalmú tej, illetve a tojás és az étkezési burgonya.

Parragh László, az iparkamara elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy „az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza.” Ezért szerinte akár már most, de inkább tavasszal ki kellene vezetni, és erről a kormánnyal is folyamatosan tárgyalnak.

(Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)