Címlap Gazdaság Egyelőre ninc...

Egyelőre nincs negatív gazdasági hatása a járványnak Pécsett, mondta Péterffy, de akkor miért vonnak el százmilliókat?

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Különösen most, amikor újraindulni látszik az élet és a gazdaság is. Ha ugyanis igaza van, és eddig nem volt negatív hatása annak Pécsen, hogy gyakorlatilag leállt a város 2 hónapra, ami persze nehezen hihető, akkor most miért vesznek el súlyos százmilliókat egyebek mellett az óvodáktól, bölcsődéktől és más intézményektől? Mire kell a pénz? 

Amint azt a Pécs Aktuál elsőként megírta, első ránézésre durva megszorításra készülhet a városvezetés: jelentős pénzeket vonnak el az intézményektől, óvodáktól, bölcsődéktől és átmenetileg leállítanak beruházásokat is.

Ruzsa Csaba alpolgármester szerint azonban ez nem megszorítás, hanem csak „átmenti felfüggesztés”, ami a „felmerült költségekre” biztosít fedezetet – magyarázta az online „közgyűlésen”.

A városvezetés azt állítja, hogy 2,5 milliárdos hiány keletkezett a veszélyhelyzet miatt, emellett elköltöttek a védekezésre 300 millió forintot, valamint kiesett a gépjárműadó elcsatolt közel 500 millió forintja, illetve az ingyenes parkolás miatt kiesett 200 millió is. Ruzsa hosszasan indokolta az online közgyűlésen az átcsoportosítások szükségességét.

Péterffy szerint nem lehet érezni a negatív gazdasági hatásokat Pécsen

Mindehhez képest volt különösen megdöbbentő Péterffy Attila néhány perccel későbbi kijelentése. Gyakorlatilag azt mondta a polgármester, hogy Pécsen nem lehet érezni a veszélyhelyzet – vagyis a járvány – negatív gazdasági hatásait, következményeit, ilyenek eddig ugyanis nem történtek.

Ezt egészen pontosan így fogalmazta meg ezt a polgármester:

Vagyis azt mondta: „Meglepetés, de gyakorlatilag az körvonalazódott, hogy

a gazdasági hatása az egészségügyi veszélyhelyzetnek Pécsett még nem jelentkezett.

Nagy valószínűséggel sokan vannak olyan pécsiek, akiknek van egyfajta érzésük, hogy az ő munkáltatójuk őfeléjük esetleg lép-e, de konkrétan olyan tények sorozatáról még nem beszélhetünk, ami már bekövetkezett volna. Szóval a lényeg, hogy azt tapasztaltam az elmúlt hetekben, ezekben a heti szintű visszacsatolási kérdésekben, amiket magam vezettem, hogy

nem jelentkezett az egészségügyi veszélyhelyzet gazdasági válság jelleggel még Pécsett.

Úgy gondolom, hogy támogatási javaslatainkkal még messze nem késtünk el.

Ha ez igaz, és miért ne lenne az, ha ezt a polgármester mondja, akkor mégis miért vonnak el, csoportosítanak át 2,5 milliárd forintot egyebek mellett az óvodáktól, bölcsődéktől és más intézményektől a városban, illetve miért állítanak le beruházásokat Pécsen?

Ebből a határozati javaslatból pontosan látni lehet, hogy mennyi pénzt vonnak el az egyes intézményektől. Eszerint:

  • az Apáczai Óvoda esetében 23.832.184 Ft elvonásáról,
  • a Csorba Győző Könyvtár esetében 126.571.362 Ft elvonásáról,
  • a Janus Pannonius Múzeum esetében 52.316.879 Ft elvonásáról,
  • a Keleti Városrészi Óvoda esetében 28.585.774 Ft elvonásáról,
  • a Kertvárosi Óvoda esetében 28.637.859 Ft elvonásáról,
  • a PMJV Önkormányzata Kisgyermek Szociális Intézmények esetében 73.972.942 Ft elvonásáról,  
  • a Nyugati Városrészi Óvoda esetében 34.411.802 Ft elvonásáról,  
  • a Pécsi Ellátó Központ esetében 958.929.656 Ft elvonásáról, 
  • a Pécsi Kulturális Központ esetében 54.131.433 Ft elvonásáról,
  • a Városközponti Óvoda esetében 19.701.337 Ft elvonásáról,
  • az PMJV Polgármesteri Hivatala esetében 434.975.000 Ft elvonásáról

döntöttek. Emellett a hivatali dolgozók cafetériáját is felfüggesztik.

Loader Loading…
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Az nem derült ki a közgyűlésen, többszöri kérdés ellenére sem egyértelműen, hogy ezt a hatalmas összeget pontosan mire és hogyan akarja elkölteni Pécs – véli az ellenzék.

A Fidesz azon akadt ki, mert szerintük az önkormányzat az óvodákat és a bölcsődéket sarcolja meg éppen. Erről EBBEN a cikkünkben írtunk bővebben.

– A baloldali városvezetés az óvodák, bölcsődék és szociális intézmények megszorításaiból akarja kifizetni a politikai célú pazarlásaikat –  nyilatkozta Kővári János, az ÖPE-KDNP-frakció vezetője. Hozzátette: az sem derült ki számukra, hogy „mi lett a 2.5 milliárd sorsa, mire ment vagy megy el. Annyit tudtunk meg mindössze, hogy az önkormányzati cégek nyújtották be a kérelmüket, de nem derült ki mire és miért.”