Címlap Koronavírus Kiakadt a Fid...

Kiakadt a Fidesz, mert szerintük Péterffy „megsarcolná” a bölcsődéket, óvodákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz sajtóközleményben tiltakozik és érzéketlennek tartja Péterffy Attila döntését azért, mert a pécsi óvodáktól vonna el 210 millió forintot.

„Embertelennek tartjuk és ezúton is tiltakozunk az ellen, hogy Péterffy Attila 210 millió forintot von el az óvodáktól és bölcsődéktől, azok után, hogy a pécsi óvodai és bölcsődei dolgozók a járvány legveszélyesebb időszakában nyújtottak személyesen segítséget a PAPI program keretében a pécsi idősek ellátásában” – olvasható a Pécsi Fidesz közleményében.

A Fidesz az elvonás helyett inkább többlet juttatás formájában szeretné megköszönni az óvodai és bölcsődei dolgozók eddigi munkáját.

– Szerintük itt lenne az ideje, hogy Péterffy Attila is az önkormányzati dolgozók helyzetével foglalkozzon, inkább mintsem hogy a járványhelyzetre hivatkozva 200 millió forinthoz juttatja az egykor általa vezetett francia multicéget egy önkormányzati vállalat (vagyis közvetve a pécsi polgárok) kárára – tette hozzá a Pécsi Fideszes Frakció.