Címlap Gazdaság Februárban jó...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, az erről szóló rendeletet ma írták alá – közölte Orbán Viktor a közösségi oldalán.

A kormányfő egyeztetett az Idősügyi Tanács tagjaival, a tárgyalás során kiderült, hogy „idős honfitársainkat különösen megviselte az elmúlt másfél év, áttekintettük, mit tehetünk értük” – fogalmazott.

Orbán szerint a gazdaságot sikerült visszaterelni arra a növekedési pályára, ahol a koronavírus-járvány előtt járt, a gazdaság jól teljesít. Idén novemberben már minden nyugdíjas megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, „de itt nem szeretnénk megállni” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök elmondta, hogy jövőre 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat és visszavezetik „a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”, amelyet februárban kap kézhez minden nyugdíjas. Az erről szóló rendeletet ma írták alá – tette hozzá a miniszterelnök.