Címlap Arc Tovább szakad...

Tovább szakad a szövetség: Bognár Szilvia kilép a DK-ból, mert nem akar azonosulni a városvezetés büntetőpolitikájával!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bejelentette Bognár Szilvia, Pécs korábbi DK-s alpolgármestere, majd önkormányzati képviselő, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból. A politikus azt írta percekkel ezelőtt megjelent közleményében, hogy:

„a cselekvésre az elmúlt két közgyűlés alapján azért szántam el magam, mert nem tudok és nem is kívánok azonosulni azokkal a helyi problémakezelési, hatalomtechnikai és döntéshozási gyakorlatokkal, amiknek célja egykori szövetségesek nem is titkolt büntetése szakmai és elvhű kiállásaik miatt. Tekintettel arra, hogy ezekben a közgyűlés DK-frakciója is jól érzékelhetően részt vesz és ez ellen a párt sem emel kifogást, számomra nem marad más út, mint a kilépésemmel demonstrálni az ezekkel a folyamatokkal szembeni ellenérveimet” – írta.

Megalapozatlan véleménynek tartom, hogy a tavaszi sikeres választási szereplés záloga a feltétel nélküli asszisztálás olyan módszerekhez, amiket eltörölni kívántunk az ellenzéki szövetségünkkel, mint ahogyan azt is, hogy a jobbító szándékú kritika bűnös szándékot takar

– tette hozzá.

Bognár Szilvia azt írta: aMindenki Pécsért Egyesület színeiben folytatja tovább a képviselői munkát.

A közleménye teljes egészében itt olvasható:

Bognár Szilvia lépése várható volt, ugyanis eltávolításában, látványos kispadra ültetésében főszerepet játszott a Demokratikus Koalíció pécsi vezetése: a párt nélkül nem tudta volna az MSZP, illetve Péterffy Attila levezényelni az asszony megbuktatását.

Több esetben is előfordult, hogy fizetett hirdetésekben ekézték a pécsi politikust véleménye miatt, sőt saját pártja is nyilvánosan olvasott be neki többször, amikor bírálta a városvezetés módszereit.

A radikális baloldali koalícióból kilógó Bognárt annyira utálhatták, hogy minden jel szerint egzisztenciálisan is megroppantották volna.

Ami biztos, hogy

a Tüke Busznál is megszűnt az állása.

Bognár Szilvia a Tüke Busznál dolgozott hosszú évekig, majd szülési szabadságra ment. Eközben kezdett el politizálni is. Így került végül az alpolgármesteri székbe, szüneteltetve ezzel polgári, civil munkahelyi státuszát. Miután viszont leléptették az alpolgármesteri pozícióból, Bognár szeretett volna visszamenni dolgozni a Tüke Buszhoz, mivel az önkormányzati képviselői alapfizetéséből nem tudott megélni, az ugyanis szinte “jelképes”; bizottsági pozíciót pedig (ami szintén pénzzel járna) nem kapott.