Fontos tudnivalókról számolt be a pécsi távhőszolgáltató vállalat, például arról, hogy a távhős költségmegosztás és a lakásonkénti hőmennyiségmérés nem azonos.
A PÉTÁV 31 618 lakossági ügyfelet lát el, az ügyfelek 64 %-a költségmegosztó készülékek, 30 % a lakás légköbmétere alapján számol el, csupán 1170 lakás (3,7%) rendelkezik az adott lakás által önállóan felhasznált hőmennyiséget mérő berendezéssel. A cég szerint fontos tudni, hogy a költségmegosztó készülékek nem az elfogyasztott mennyiséget mutatják.
A távhős épületek hőfelhasználását a legtöbb esetben az épület hőközpontjában, vagy hőfogadó állomásán elhelyezett hitelesített hőmennyiségmérő méri. Az épület hőfelhasználásának lakásokra történő szétosztásáról és az elszámolás módjáról a lakóközösség dönt. A fűtési költségek felhasználási helyekre történő szétosztása alapvetően kétféle módon történhet. Az egyik a kizárólag a lakások fűtött légtérfogatának figyelembevételével történő megosztás. Ilyenkor az azonos méretű lakások egyforma mértékben részesülnek az épület összes hőfelhasználásából abban az esetben is, ha a lakók különböző hőmennyiséget használnak fel lakásuk fűtésére. Éppen ezért ez a fajta költségmegosztási mód kevésbé ösztönöz a takarékoskodásra, és hiába is takarékoskodik valaki átlagon felül, a lakás légtérfogata alapján fizet.
Költségmegosztó eszközök használata
A másik módszer, ha a tulajdonosok a fűtéskorszerűsítést követően – ami lehetővé teszi a szabályozhatóságot – fűtési költségmegosztó eszközök használata mellett döntenek. A fűtési költségmegosztó készülékek nem hőmennyiségmérő műszerek, kizárólag egy adott épületen belül, adott felhasználási időszakra vonatkozó arányszámok meghatározására szolgálnak. A költségmegosztó eszközöket felszerelő és üzemeltető szakcégek, a költségmegosztó készülékek fűtési időszak végén történő leolvasását követően, a tulajdonosi lakóközösség által meghatározott módon készítik el azokat a felosztási listákat, amelyek alapján – a lakóközösség jóváhagyását követően – a PÉTÁV elvégzi az adott épület hőközpontjában vagy hőfogadójában az mindenkor hiteles állapotban tartott hőmennyiségmérőn ténylegesen megmért, a teljes épület által felhasznált hőmennyiség egyes felhasználási helyekre (jellemzően az egyes lakásokra) vonatkozó fűtéselszámolását.
A radiátorok által a környezetük felé átadott hő mennyisége függ a fűtési rendszerben keringtetett fűtővíz hőmérsékletétől, a fűtés időtartamától, valamint a radiátor hőleadási teljesítményétől. A mérésre kifejlesztett költségmegosztó eszközök közül két típus terjedt el. Az egyik a párologtatós elven üzemelő, a másik az elektronikus készülék. Mindkét eszköz a fent említett tényezők alapján mutatja a fogyasztással arányos értékeket. A költségmegosztón megjelenő érték arányos az adott radiátor hőleadásával, ez azonban nem GJ-ban vagy kWh-ban kifejezett hőfogyasztási érték.
Lakásonkénti mérés
A felhasznált távhő mennyisége lakásonként is mérhető és elszámolható. Ehhez lakásonként külön lecsatlakozással rendelkező, vízszintes elosztású, önálló hőmennyiségmérővel ellátott fűtési rendszerek alkalmazása szükséges, célszerűen összekapcsolva a szabályozhatóság (termosztatikus fűtőtest szelepek, esetleg központi szabályozó szelep) biztosításával. A napjainkban épülő távhős lakások már így készülnek. Az iparosított technológiával épített épületek döntő többségében azonban a meglévő fűtési rendszer nem teszi lehetővé a lakásonkénti hőmennyiségmérők alkalmazását, ahhoz a függőleges fűtési rendszerek utólagos átalakítása szükséges. Ez az átalakítás gyakorlatilag az épületben lakásonként teljesen új fűtési rendszer kiépítését jelenti. Ez a fajta beavatkozás biztosítja a társasházakban a legnagyobb függetlenséget a többi lakástól, de ez a legmagasabb költséggel járó korszerűsítési mód.
