Címlap Politika Tárgyalni sem...

Tárgyalni sem hajlandó a rezsimentő programról a pécsi városvezetés

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megfontolandó javaslatcsomagot állított össze a pécsi ellenzék – írtuk meg pár napja, támogatnák a rászoruló családokat és helyi vállalkozásokat, hogy túl tudják élni a háború okozta energiaválságot és brutális áremelkedéseket.

A program 100 millió forintjába kerülne az önkormányzatnak a fidesz becslései alapján, de szerintük ezzel biztosítani lehet a munkahelyek megőrzését, illetve a kisebb vállalkozások megmaradását.

Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője akkor azt mondta, a javaslatuk célja „olyan önkormányzati intézkedések meghozatala, amelyek alkalmasak a leginkább rászoruló pécsiek és a legkisebb családi, egyéni és társas vállalkozások részére a háború miatt egész Európát sújtó rendkívüli energia áremelkedés hatásainak enyhítésére, ezzel pedig a pécsiek lakhatásának és a munkahelyeinek a megőrzésére„.

A részletekről ebben a cikkünkben írtunk:

Bár Csizmadia pártokon túli megoldásról beszélt, és egyeztetni hívta a városvezető frakciókat, a baloldal egyáltalán nem ment el a megbeszélésre. Azon csak Bognár Szilvia volt DK-s alpolgármester, független képviselő vett részt. Szerinte „a több tízmilliárdos pécsi költségvetésnek el kellene bírnia ezt a 100 milliós kiadást”, ezért is támogatja a maga részéről.

A városvezetés a pécsi Fidesz kezdeményezéséről egy meglehetősen gúnyosnak és kioktatónak érződő közleményt küldött ki, mert Péterffyék szerint populizmus, ahogyan a Fidesz segítene a pécsieken. Érdemben azonban

a városvezetés nem írt semmit a mentőprogramról, ehelyett a volt fideszes városvezetést ekézték.

Hogy hogyan, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

A pécsi ellenzék szerette volna a jövő keddi Közgyűlés elé terjeszteni a mentőcsomagot, de erre Csizmadia Péter szerint

nem adott lehetőséget a városvezetés, nem voltak hajlandóak napirendre venni az ügyet. Így erről tárgyalni sem lehet majd.

A pécsi Fidesz javaslata röviden az volt, hogy a szociális rezsitámogatás mértéke a gázfogyasztás költségeire legfeljebb havi 15 000 Ft, míg az áramfogyasztás költségeire legfeljebb havi 5000 Ft, míg a tűzifabeszerzés költségeire a beszerzési költség mértéke, de legfeljebb egyszeri 75 000 Ft összeg legyen.

A szociális rezsitámogatást a Pécsett bejelentett lakóhellyel és más településen tartózkodási hellyel nem rendelkező és életvitelszerűen a bejelentett lakóhelyén élő

–           egyedül élők

–           gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelők,

–           a legalább négy gyermeket nevelő nagycsaládosok

igényelhessék, akik, illetve amely család esetében az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 115 000 forintot.

A támogatás 2022. október 1-től 2023. április 30-ig szólt volna.

A tűzifabeszerzés költségeinek esetében visszamenőlegesen, 2022. július 1. napját követően beszerzett tűzifavásárlásra is vonatkozzon, amennyiben a kérelmező rendelkezik a vásárlást igazoló számlával, valamint fatüzelésű fűtőberendezéssel.

Javasolták továbbá, hogy az önkormányzattal, önkormányzati intézménnyel vagy közvetlen vagy közvetett önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal érvényes bérleti szerződéssel rendelkező

–           egyéni vállalkozók,

–           mikro- és kisvállalkozások

számára a bérbeadó biztosítson 50%-os bérletidíj-fizetési kedvezményt, amennyiben a bérlő vállalja, hogy a kedvezménnyel érintett időszakban

–           folyamatosan nyitva tart, üzemel

–           foglalkoztatotti létszámot nem csökkenti.

A kedvezménnyel érintett időszak 2022. október 1-től 2023. április 30-ig tartott volna.

Nem a pécsieket védi a baloldali városvezetés, csak a haverok zsebét tömik most is

Ezzel a címmel küldött közleményt az ügyben a pécsi Fidesz frakciója, a kommünikét itt olvashatja – változtatás nélkül:


Szomorúan és döbbenten állunk Péterffy Attila döntése előtt. A gyáva baloldali városvezetés tárgyalni sem hajlandó arról a mentő-programól, amelyet a pécsi Fidesz terjesztett elő azért, hogy a rászoruló pécsiek és a helyi kisvállalkozások képesek legyenek megmaradni a háború okozta energiaválság és az emiatt elszabaduló árak miatt. Ezek a vállalkozások pécsi családokat tartanak el, munkát és megélhetést biztosítanak, az önkormányzatnak pedig kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy minden lehetséges módon megvédje a pécsieket, megvédje a munkahelyeket.

A baloldal azonban nem ezt teszi Pécsett!

Péterffy Attila nem a pécsiek támogatására, hanem még mindig tanácsadókra, haverokra, szükségtelen „tanulmányokra”, kamu látványtervekre, jutalmakra, prémiumokra és Delhusa Gjonra költ el tíz és százmilliókat, ami ezekben a válsággal sújtott időkben megbocsáthatatlan bűn.

Felszólítjuk Péterffy Attilát és a városvezetést, hogy azonnal hagyják abba a szocialista tanácsadóik zsebének tömködését, fogják vissza magukat és végre álljanak a pécsiek mellé, és viselkedjenek felelős városvezetőhöz méltón. Legalább ebben a háborúval sújtott válságos időben ne önmagukra gondoljanak, hanem a városra„.