Címlap Gazdaság Jól hasít a p...

Jól hasít a pécsi sörgyár

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Sörfőzde stabil árbevétel-növekedést ért el.

 

A Covid utáni megtorpanást követően a cég nettó árbevétele 2024-ben 6,6 milliárd forintra nőtt, több mint háromszorosára három év alatt.

A bevétel túlnyomó része belföldi értékesítésből származik, az export 279 millió forintos értéke az összbevétel mindössze 4 százalékát teszi ki, amelynek körülbelül kétharmada az EU-n belüli eladásokból ered.

A nyereség azonban nem követte az árbevételt: a 2023-as 76 millió forintos pozitív eredmény 2024-re 60,8 millióra csökkent, mivel az anyagjellegű ráfordítások 12 százalékkal a személyi kiadások 28%-kal nőttek.

A 143 dolgozó bruttó 950 millió forintot keresett, egy főre vetítve havi 553,6 ezer forintot. A pénzügyi műveletek vesztesége 206 millió forint volt, főként a forint gyengülése miatt.

Osztalékot nem fizettek a negatív, 1,3 millárdos eredménytartalék miatt. A cég 545,6 milliós saját tőkéjével szemben 2,8 milliárd forint kötelezettsége van, és a jegyzett tőke még nem érte el a törvényi szintet.

(via Mfor)