Hová megy? Haza! Honnan? Otthonról! Nem egyszer zajlott le ez a beszélgetés a magyar-szerb határon, amikor Jágity Csaba elindult Pécsről a szüleihez a vajdasági Bajmokra. A története mintapéldája annak, ami a ’90-es években oly jellemző és megszokott volt, miszerint jöttek, jöttek a magyar fiatalok a Vajdaságból, hogy itt tanuljanak, és itt találják meg a szerencséjüket. Jágity Csaba megtalálta: szép családja van, rengeteget dolgozott/dolgozik a kosárlabdában, nem mellesleg az egyik közkedvelt pécsi konditerem, a Professors Gym egyik tulajdonosa. Kerek a világ.
A közelmúltban ismét összejöttek Pécsett a „bajmoki brigantik”: a négyfős társaság (Jágity Csaba, dr. Hornyák Árpád, Figura Árpád és Fekete Zoltán) természetesen a Prof Gymben indított, aztán felmentek a Jakabhegyre, a régi koleszes szállásukra, és megnézték a saját elmondásuk szerint híres vagy hírhedt 820-as szobát. Kimentek a teraszra – naná, hogy sok emlék felelevenedett. Ezt követően elautóztak Donji Miholjacra, ahol lecsúszott egy-két burek, Eszéken shoppingoltak a srácok, aztán jött a Csingi-lingi csárda a maga finom ételeivel, majd sikondai fürdéssel és némi kaszinózással zárult a nap. Ebből is látszik, hogy az annak idején a Vajdaságból érkezettek nagyon összetartó, remek közösséget alkotnak mind a mai napig.
– A gazdasági, a politikai és a háborús helyzet miatt a ’90-es évek elején, aki csak tehette, elhagyta Vajdaságot – meséli lapunknak némi szomorúsággal a hangjában az 52 éves Jágity Csaba. – Akkor kezdődött a hatalmas infláció, emlékszem, a szüleim megkapták a fizetésüket, ami másnap már nem ért semmit. Szóval nagyon nehéz volt az akkori helyzet, nem is tudták volna finanszírozni az egyetemi tanulmányaimat, így a katonaság után úgy döntöttem, hogy elmegyek Magyarországra: Újvidékre felvételiztem, és onnan átvettek a Pécsi Tudományegyetemen tesi szakra.
Mindig is a sport állt hozzá a legközelebb, árulja el, ezért választotta ezt a képzési irányt. Bajmokon belekóstolt a fociba, a kosárlabdába és a kézilabdába is, emellett imádott pingpongozni – járt is a Spartak Suboticába edzeni, játszani.
– Pécsett teljesen más világba csöppentem, csöppentünk, kaptunk kollégiumot, ösztöndíjat, olyan feltételeket teremtettek számunkra, amilyenekről otthon csak álmodhattunk. Ugyanakkor az itteni élet megtanított arra, hogy a saját lábamra álljak: gyakorlatilag 1993 óta önfenntartó vagyok. Szinte minden munkát elvállaltam az egyetem mellett, mert a szüleim nem tudtak volna eltartani, sokszor voltam segédmunkás, szőlőket metszettem, később tolmácskodtam, discókban voltam pultos, kidobó, pohárszedő, az egyetem vége felé pedig úszást és teniszt is oktattam.
Eszerint több sportág mellett is kiköthetett volna, de végül a kosárlabda felé fordult – köszönhetően a legendás pécsi mesternek, Varga Ferencnek. Ő szúrta ki az ifjú Csabát, és megkérdezte tőle, nem akar-e edzősködni. Akart.
– A PVSK serdülő lány csapatának lettem az edzője Varga Feri bácsi mellett. Büszkén mondhatom, hogy ekkor együtt dolgozhattam Fegyverneky Zsófival, akiből kiváló válogatott játékos lett, és aki Pécsett és Sopronban is rengeteg sikernek volt a részese. Aztán Fűzy Ákos munkáját segítettem másodedzőként, vittem a junior és az NB I. B-s csapatot. Na, ekkor dőlt el végleg, hogy a kosárlabda mellett maradok.
Az edzősködés mellett azért volt másik állása is, tíz-tizenöt évig dolgozott tesitanárként a pellérdi általános iskolában. Aztán amikor a Rátgéber Kosárlabda Akadémia beindult, erőnléti edzőként kezdett az utánpótlásnevelő műhelyben – ahol (illetve most már a Nemzeti Kosárlabda Akadémián) mind a mai napig számítanak a szakmai tudására.
– Nagyon szép éveket köszönhetek az akadémiának, együtt dolgozhatok Rátgéber Lászlóval, és nagyon sokat segítettem Ivica Mavrenski munkáját. Jelenleg az U14-es fiúk erőnlétéért felelek, de korábban szinte az összes csapatnál megfordultam, és örömmel emlékszem vissza arra, hogy olyan válogatott játékosok fejlődését is segíthettem, mint például Pongó Marci, vagy Wentzel Nóri, Raksányi Krisztina, Sarok Niki, Zele Dorina. Nagyon sokat ad nekem a kosárlabda és az akadémia is, azért maradtam itt, mert kiváló a szakmai műhelymunka. Megtaláltam a helyem, az pedig nagyon jólesik, hogy állítólag mindenki szívesen dolgozik velem.
Pécsett abszolút megtalálta a számításait, nem mellesleg imádja is a várost. „Minden téren jó, nem túl nagy, nem túl kicsi, élhető, szerethető város”, fogalmaz Csaba, aki természetesen azért is szereti a baranyai megyeszékhelyet, mert nincs messze Bajmoktól. Amikor elindult a szüleihez Pécsről, nem egyszer megtörtént a párbeszéd a magyar-szerb határon: „Hová megy? Haza! Honnan? Otthonról!”
A jókedélyű, sportszerető Jágity Csabát nagyon sokan amiatt (is) ismerik, mert az egyik közkedvelt konditerem, a Professors Gym egyik tulajdonosa. Annak idején, még 1998-ban a Jakabhegyen vágtak bele a „bizniszbe” Koreny Tamással, aztán úgy voltak vele, hogy kell egy jobb, nem mellesleg nem túl drága terem – így jutottak el a Megyeri útra, ahol gyakorlatilag folyamatosan fejlesztenek, újítanak, bővítenek.
– Én tényleg nagyon jól érzem magam Pécsett, illetve Pellérden, ahol lakunk, a nulláról kialakítottam az életem. Érdekesség, hogy a feleségem, Jágity-Molnár Zsuzsa is vajdasági, középiskolás szerelem a miénk, a szomszéd falu, Bácskossuthfalva strandján ismertem meg. Két gyönyörű lányt nevelünk, Mimi már tizennyolc éves, most érettségizett a Babitsban, Mila pedig nyolcesztendős.
Kerek a világ, teszi hozzá, mintegy zárszónak, Jágity Csaba.
Örülünk neki, hogy így van!
