Helesfay Donát most már erőnléti edzőként tehet sokat azért, hogy csapata, a PMFC elérje a célját (Fotó: PMFC/Kurdi József)
Címlap Sport Helesfay Doná...

Öt napja töltötte be a harminchatot (Isten éltesse!), s bár a kora alapján még simán kezdődhetne az ő nevével a PMFC labdarúgócsapatának kezdője, immár erőnléti edzőként segíti a piros-feketéket. A bajnokság holnap megkezdődik az NB III-as pécsiek számára, Helesfay Donát pedig lapunknak elmondta, pozitív érzései vannak a szezonnal kapcsolatban, bízik benne, hogy a PMFC ezúttal sikerrel veszi az akadályt. Egy osztállyal feljebb, a második ligában a HR-Rent Kozármisleny és a Szentlőrinc áll rajthoz – nekik is őszintén szurkol a korábbi kiváló kapus.

A PMFC holnap délután hazai pályán indítja a 2026/2027-es szezont, ellenfele a Dunaharaszti MTK lesz. A piros-feketék kezdője az utóbbi években rendszerint Helesfay Donát nevével rajtolt, ám bizony rohan az idő, és a kapuskesztyű a legutóbbi idény végén szögre került. Ugyanakkor Donát maradt a klub berkein belül, és a folytatásban is sokat tehet azért, hogy a pécsi srácok jó eredményeket érjenek el, sok örömet szerezzenek szurkolóiknak.

– Az U16-os csapatnál az előző szezonban is dolgoztam erőnléti edzőként, most pedig már a felnőtteknél is számítanak rám ugyanebben a szerepkörben – mondta lapunknak Donát. – Bár az utolsó diplomámat gyógytornászként szereztem, és szeretnék is majd ezen a szakterületen tevékenykedni, „út közben” bizony nagyon megtetszett az erőnléti munka: tisztában vagyok a prevencióalapú teljesítményfokozás fontosságával, nagyon sokat tehetünk azért, hogy egy játékos ne legyen sérült, megelőzzük a problémákat úgy, hogy közben a maximumot nyújtsák. Holnap megkezdődik a szezon számunkra, és elárulom, én mindig nagyon szerettem a rajtot, mert fel voltam pörögve, volt bennem egy őszinte drukk, hiszen az első meccs mindig kicsit más, mint az utána következők. Most is nagyon várom a nyitányt, és nagyon bízom benne, hogy a csapatunk sikerrel veszi az akadályt az NB III-ban, majd az osztályozón is. Látom, hogy milyen sok munkát tesznek bele a srácok, jó dolgokat várok ettől a bajnoki évtől, és nekem rendszerint jók a megérzéseim…

Nincs is ezzel probléma, a sok munka hozza meg a gyümölcsét, legyen bajnok a PMFC! Ugyanebben az osztályban ott van még a PTE PEAC is, amely szintén hazai pályán kezd, a Sárbogárdot fogadja – bízunk benne, hogy az egyetemistáknak is jó évük lesz, és megint bentmaradnak az NB III-ban. Eggyel feljebb, a második vonalban pedig rajthoz áll a HR-Rent Kozármisleny és a Szentlőrinc, előbbi a negyedik, utóbbi a tizennegyedik helyen zárta az előző idényt.

– Természetesen mindig követem a szereplésüket. Azt kívánom, hogy nekik is alakuljon jól az előttünk álló szezon, őszintén nagyon szurkolok a mislenyieknek és a lőrincieknek is, hogy jó eredményt érjenek el – tette hozzá Donát.

A baranyai csapatok hétvégi programja: Szentlőrinc–Karcag (július 26., vasárnap, 17.30), Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny (július 25., szombat, 19.00), PMFC–Dunaharaszti MTK (július 25., szombat, 19.00), PTE PEAC–Sárbogárd (július 26., vasárnap, 17.30).