Hétfőtől lehet pályázni az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához - közölte a minisztérium vasárnapi közleményében.

Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.

A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenni.

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be. Az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés
Előző sztori

Keresik Baranya kiemelkedő önkénteseit!

Következő sztori

Hétfőn is inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1