Címlap Gazdaság Június 16-án ...

Június 16-án nyithatnak a színházak, mozik és fürdők Pécsen!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök reggeli Kormányinfón úgy fogalmazott: "Egy sikeres gyilkossági kísérlet ellenére is életben maradtunk,". A nemzeti összetartozás napján, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójához kapcsolódóan Gulyás Gergely azt is közölte, hogy a miniszterelnök június hatodikán Sátoraljaújhelyen mond beszédet és avat szobrot.

A kormány benyújtotta a veszélyhelyzet visszavonásáról szóló törvényjavaslatot, aminek elfogadása után részletesen beszámol majd a járványügyi kiadásokról, mondta Gulyás. Eddig nagyságrendileg 590 milliárd forintot költöttek.

Ha június 16-án visszavonja a veszélyhelyzetet az Országgyűlés, akkor a színházakra, mozikra, fürdőkre vonatkozó tiltószabályok megszűnnek

A rendezvényekre vonatkozó korlátozás viszont fennmarad, annak lazításáról és a kórházi, idősotthoni látogatási tilalmak feloldásáról az operatív törzs dönt majd.

Gulyás bejelentette, hogy az autós koncerteket azonnali hatállyal engedélyezi a kormány.

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit sikeresnek minősítette a miniszter, tájékoztatása szerint a

– kormány 1 144 125 magyar álláshelyet védett meg,
– a járvány kezdete óta hétezerrel nőtt a közmunkások száma.