Címlap Gazdaság Kamarai elnök...

Kamarai elnök: Óriási segítség az iparűzési adó csökkentése a hazai cégeknek!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke üdvözölte a kormány adócsökkentését, és mondott is pár érvet a Magyar Nemzetben, hogy miért örülnek ennek.

Miniszterelnök bejelentése az iparűzési adó felére csökkentéséről találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent

– mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A kamara vezetője hangsúlyozta:

az iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság azonban éppen a cégeket lehetetleníti el, tehát a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak.

Az érintett kör ugyan a multikkal szemben kisebb szereplője a gazdaságnak, de a munkavállalóik létszámában ez a nagyobb szegmens. Tehát a döntés sok munkahely megőrzését teszi lehetővé – fejtette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Parragh László jelezte: az iparűzési adó szisztémája igazságtalan. Bevétel alapján kell fizetni, tehát annak a cégnek is teher, amelyik egyáltalán nem nyereséges. Az árbevétel két százaléka az adó, a most megnevezett kör viszont jövőre csak ennek az ötven százalékát fizeti meg a következő évben – magyarázta.

Adóemelés helyett

Senkinek nem érdeke, hogy az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, de a közterhek viselésében mindenkinek részt kell vállalnia. Az ellenzéki önkormányzatok adót emeltek volna, miközben érdemben nem veszik ki részüket a válság kezeléséből. Most mindenkinek segítenie kell

– tette hozzá Parragh László, aki egyúttal a kiterjesztett bértámogatást is kedvezőnek nevezte.